nlc.hu
Aktuális
Visszavonták az elárverezett Qualitas Gimnázium működési engedélyét

Visszavonták az elárverezett gimnázium működési engedélyét

Kereshetnek maguknak új iskolát a Qualitas Gimnázium diákjai.

Az illetékes Kormányhivatal hivatalos levélben értesítette a Qualitas Gimnázium tanulóinak szüleit, hogy az intézmény működési engedélye megszűnt. A fiataloknak emiatt másik középiskolában kell folytatniuk a tanulást.

Visszavonták az elárverezett gimnázium működési engedélyét

A soroksári Qualitas Gimnáziumot tanítás közben ürítették ki kedden. A rendőrség és egy végrehajtó azzal jelent meg az intézménynél, hogy elárverezték az iskolát. Eddig úgy volt, hogy az oktatás online folytatódik, az iskolafenntartók által bérelt épületben fognak tudni iskolába járni a gimnázium azon tanulói, akik ezt igénylik. Az ATV Híradója szerint viszont

a tanulók családjait személyesen keresték fel

a Kormányhivatal emberei, hogy átadják nekik az értesítőt arról, hogy visszavonták a Qualitas Gimnázium működési engedélyét. Elmondták a szülőknek azt is, hogy mely iskolákban folytathatják tanulmányaikat a diákok. Ezek viszont olyan intézmények, amik sokkal távolabb vannak a tanulók otthonaitól, mint az eddigi gimnázium, például második és harmadik kerületi középiskolák.

A szülők szerint bizonyítványok és diákigazolványok is maradtak

a végrehajtó által lefoglalt épületben, ami megnehezíti a diákok átjelentkezését. Az intézmény igazgatója tudott róla, hogy végrehajtási ügy zajlik az iskola körül, de mint mondta, szándékosan nem szólt a szülőknek, mert „nem akart farkast kiáltani”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top