nlc.hu
Aktuális
Pusztul a balatoni nádas

Egyre nagyobb bajban van a Balaton, a grandiózus építkezések miatt veszélybe került a tó

Nyár óta több bejelentés is érkezett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez a nádas pusztulásáról.
Balaton

A Balatonban több helyen eltűnt a nád. Főként azok a part menti részek érintettek, amelyeket stégek, csónakbeállók szelnek ketté. Többek között Balatonmáriafürdőn is ez a helyzet. Galácz György, a település polgármestere szerint a 7 kilométeres partszakaszukat nádas övezi, amit körülbelül 120, zömében magánlejáró szakít meg.

A település alpolgármestere, szakemberek és civilek szerint azonban elsősorban nem az évtizedek óta használt lejárókkal van a probléma, hanem a nagyszabású építkezésekkel. Mint például Balatonfüreden, ahol új szálloda és konferenciaközpont épült, valamint 140 hajónak kikötő.

A Balatoni Szövetség elnöke szerint sem az embereknek, sem a Balatonnak és élővilágának nem jó, hogy lakótelepek létesültek a tó köré.

A természetkárosító folyamatok ellen akar fellépni a most megalakult Balatoni Környezetvédő és Fürdőegyesület. „Több mint 350-en jelezték már írásban, még mielőtt megalakultunk volna, hogy szeretnének ebben részt venni, és nagyon szerencsénk van, hiszen jogászok, természetvédelmi szakemberek, biológusok, fizikusok, mindenféle szakmából nagyon komoly képviselők vannak az egyesületben” – mondta az RTL Híradónak Németh Zsolt, az egyesület elnöke.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Varga György 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top