A Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó üzemeltetői megkezdték az őszi leengedést – írta tegnap az nlc. Több, értékesnek mondható telefon mellett most egy olyan mobilt találtak meg, ami két hét “vízi kúra” után is jól működik, miután szerencsés tulajdonosa visszakapta a Városligeti-tó vizéből.
Minden évben leengedjük szeptember közepén a tavat,
hogy két hónappal később, november közepén már a Műjégpályán korcsolyázhassanak a látogatók. Mindössze 50-70 centiméteres víz volt benne, aminek a kiszívását már a múlt héten megkezdtük. Még mindig folyamatban van, de négy telefont már így is ki tudtunk halászni – mondta el a Blikknek Székely Júlia, az üzemeltető kommunikációs vezetője. A tóban SUP-oznak, vízibicikliznek és csónakáznak is, a telefonok eközben pottyantak be a vízbe.
Cséza Máté két hete ejtette bele a tóba a telefonját,
amit most visszakapott.
Vízibicikliztünk a tavon. A beszállásnál közölték, hogy darazsak fészkelnek a pedálnál, ezért elkezdtem hadonászni. Rövidnadrágot viseltem, sajnos fogalmam sincs, mikor eshetett ki a mobilom a zsebemből. A tó közepe felé haladtunk, egyre gyorsabban tekertünk és csak néhány perc múlva realizáltam, hogy nincs meg a telefonom. Először még ki is csörgött, ám öt perccel később már nem volt elérhető
– mesélte a 23 éves Máté aki akkor egy hálóval másfél órán át kotorászott a telefon után, de hiába. Hétfőn megtudta, hogy a tó leengedése közben telefonokat találtak. Legnagyobb megdöbbenésére a mobilja tökéletesen működött.
Csaknem félmillió forintba került a telefon, de egyáltalán nem bánom, hogy ezt választottam. Az egész életem benne volt, nagyon örülök, hogy megtalálták
– tette hozzá a SirMark néven zenélő és producerként is dolgozó Máté.