A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) idén már ötödik alkalommal osztotta ki a SZABAD-díjakat. A díjat az kaphatja meg, aki kiállásával, tetteivel egy szabadabb Magyarországért dolgozik – közölte a TASZ.
Liebermann Márta, HIV aktivista, a Retropajzs Egyesület alapítója a zsűri által odaítélt díjat kapta meg.
Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-box
bajnok közönségdíjat kapott, a fiatalok számára meghirdetett SZABAD-díj nyertese pedig Pankotai Lili az oktatás minőségének javítása érdekében folytatott tiltakozások aktivistája lett.
A SZABAD-díj alapításakor célunk volt, hogy a változásért dolgozó hétköznapi hősök történeteit kiemeljük a nyilvánosságban
– mondta Kapronczay Stefánia, a TASZ stratégiai igazgatója a szerda esti, a 6szín Teátrumban megtartott díjátadón. A zsűri díját Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója, Marge dalszerző és énekes, Miklósi Gábor, újságíró, Molnár Áron színművész, Nyáry Luca író és Kapronczay Stefánia ítélte oda.
Pankotai Lili az elmúlt egy évben többször is felszólalt
a tanártüntetéseken, először tavaly, az október 23-ai tüntetésen több tízezer ember előtt mondott beszédet. Bár a családja, barátai nehezen viselik az őt ért támadásokat, azt mondja, ő állja a sarat. Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-boxoló, állami gondozásban felnőtt, roma nő aki sokáig inkább jemeninek hazudta magát, hogy ne kelljen a cigányokkal kapcsolatos előítéletekkel harcolnia.