nlc.hu
Család

Pankotai Lili perli volt iskoláját

Pert indít volt iskolája ellen Pankotai Lili, amiért megalázták az október 23-i beszéde miatt

Lili állítása szerint az iskola ellehetetleníti, hogy ott maradjon.

Pakontai Lili október 23-ai beszéde óriási hullámokat vetett, rengetegen támadták felszólalása miatt.  A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákját a beszédében elhangzott trágár kifejezések miatt kritizálták élesen, és iskolájának igazgatója is elhatárolódott az elhangzottaktól. A lány akkor elmondta, nem fél attól, hogy komolyabb retorziók érnék az intézmény részéről, de novemberben eljött az iskolából, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Lili a TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták.

A Telex interjújában Pankotai Lili azt mondta, úgy véli, ma Magyarországon a határainkat kitolták, és hozzászoktattak minket a most működő rendszerhez. A vele történt elfogadhatatlan dolgok között említi azt, hogy az iskolája a beszéde után a presztízsveszteséggel foglalkozott, nem pedig a diákjával. „Ráadásul még rám is tolták, hogy a kialakult helyzet, a tanárok frusztráltsága az én hibám. Lényegében ellehetetlenítették, hogy ott maradjak, ami így egyszerre egy tizennyolc éves gyereknek eszméletlen durva. És az oké, hogy én ezt elég jól kezelem, de ez nem csökkenti, vagy nem teszi elfogadhatóvá a történteket” – mondta Lili.

Pere szimbolikus jelentőségű, azt szeretné elérni, hogy „a többi iskola, vezetőség, tankerület észrevegye, nem mindent engedhetnek meg maguknak, és a tetteiknek következményük van”.

Lili az iskoláját pereli, a per tárgya, hogy megsértették személyiségi jogait, hiszen a kifejtett véleménye miatt olyan bánásmód érte az iskolában, ami azokat nem érte, akik nem mondták el a véleményüket. A véleménynyilvánítást pedig nem torolhatja meg az iskola.

pankotai lili beszéde

Pankotai Lili (Fotó: Adom Diákmozgalom / Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top