nlc.hu
Aktuális
Kovács Kokó István interjú

Kovács Kokó István: „Én nem lettem a politikának semmilyen szinten a kegyence”

A héten Kovács Kokó István volt a vendég Veiszer Alinda beszélgetős műsorában.

Kovács Kokó István karrierjéről nem sok szó esik az interjúban, az viszont előkerült a beszélgetésben, hogy 2002-ben, amikor profi bokszolóként befejezte a pályafutását, amiatt került a középpontba, mert ott ült a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésének a színpadán, Orbán Viktor mögött.

Kovács Kokó István interjú

Fotó: RTL / Sajtóklub

„Én nem lettem a politikának semmilyen szinten a kegyence, tehát az én azóta eltelt életem tökéletesen mutatja, hogy én nem kaptam semmit a politikától sem ingyen, sem szolgálatért. Amire én roppant büszke vagyok, hogy úgy tudtam megmaradni autonóm embernek 53 éves koromra, hogy ebben az országban ez a legnehezebb” – mondta Kovács Kokó István.

Az is kiderült az interjúból, hogy a mai napig nagyon jóban van Vitalij Klicskóval, korábbi profi ökölvívóval, Kijev jelenlegi polgármesterével – szemlézte az interjút a Telex.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top