nlc.hu
Aktuális
Harmadával drágult tavalyhoz képest a virág halottak napjára.

Olyan drága a vágott virág Halottak napja előtt, hogy a legtöbb vevő már alkudni próbál

Brutálisan megdrágultak a Halottak napja költségei a tavalyi évhez képest.

Tavalyhoz képest drágultak a koszorúk, a virágok és a mécsesek is. Átlagosan 30 százalékos az áremelkedés, idén a Halottak napja tehát harmadával kerül többe, mint tavaly. Az árusok szerint a vevők folyamatosan alkudoznak. Eközben az ATV Híradójának többen is azt állították, hogy a „halottak napján nem spórolnak”.

Fotó: Pexels.com

Fotó: Pexels.com

Bár a beszerzési árak 20-30 százalékkal emelkedtek,

a kereslet nem csökkent. Az áru legnagyobb része import, a vevők pedig mindenféle fajta koszorút keresnek – mondta Gelócs Ferenc dísznövény kiskereskedő. A debreceni virágkereskedők szerint a virágtermesztés jelentősen megdrágult, amit nem lehet teljes mértékben áthárítani a vevőkre. Emelkedett a tőzeg, a dugvány, a cserepek, a műtrágya és a permetezőszerek ára is – mondta el Halász Grazsina őstermelő.

Tavaly 500 forintért adtak egy szál krizantémot,

idén 600 forintért próbálják eladni. Mindenki próbál alkudni, hogy olcsóbban kapja meg, ha több szálat visz. A megszólaló temetőlátogatók viszont azt állítják, elhunyt szeretteiken nem spórolnak, az áremelkedések ellenére is megveszik, amit kell. Sok nyugdíjas viszont nem tud többet költeni, így igyekszik a lehető legolcsóbban beszerezni a virágokat. A virágok mellett a mécsesek ára is 10-15 százalékkal növekedtek idén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top