Parkolóhelyek miatt verekedett össze 12 ember egy bukaresti bevásárlóközpontnál

F.C. | 2023. November 01.
Rendőröket kellett rájuk hívni.

Parkolóhelyek miatt verekedett össze 12 ember egy bukaresti bevásárlóközpont parkolójában – írja a foter.ro. A parkolóhelyek miatt kirobbant konfliktus odáig fajult, hogy az érintettek egymásnak estek és ütötték egymást. A kiérkező rendőröknek kellett őket szétválasztani. Az eset annyira súlyos volt, hogy 7 ember megsérült, közülük hármat kórházba kellett szállítani.

Mint a portál megjegyzi, az ominózus szupermarketben valamilyen akció lehetett, mert a rendőröket már egy órával korábban is kihívták ugyanabba a parkolóba. Akkor is parkolóhelyek miatt folyt a vita, ám verekedésre akkor még nem került sor. 

Ilyen esetre idehaza is volt példa. Ugyancsak parkolóhelyek miatt robbant ki verekedés, ám nem ismeretlenek, hanem két család között. Kapuváron, a társasházuk előtti parkolás már régebb óta konfliktus forrása volt közöttük, mert az egyik család időről időre túl közel parkolt a másik autójához. Egy idő után azonban betelt a pohár: először csak szóváltásba bonyolódott a két család, majd a vita verekedésbe torkollt. A Kaposvári Járási Ügyészség a történtek miatt garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat a verekedő család ellen.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version