nlc.hu
Aktuális
2500 pedagógus mondott fel

G7: 2500 pedagógus mondott fel másfél hónap alatt

Az adatok értékelését nehezíti, hogy a nem állami szektorból távozókról nincs adat.

A státusztörvény bevezetése által leginkább érintett 6 hétben – július második felében és szeptemberben – mintegy 2500-an mondtak fel az állami szektorban a tankerületeknél – írja a G7.

Az adatok értékelését nehezíti, hogy a nem állami szektorból távozókról nincs adat, pedig enélkül nem lehet a státusztörvény hatását értékelni – írja a portál. A státusztörvény viszont az egyházi és a magán fenntartóknál dolgozó tanárokat is érinti, ugyanis náluk a munka törvénykönyvét cseréli le az intézkedés az új jogviszonyra. Számukra ez nem jelent akkora veszteséget, mint a közalkalmazottaknál, de a helyzetüket így is negatívan érinti.

G7: 2500 pedagógus mondott fel másfél hónap alatt

(Fotó: Getty Images)

A G7 szerint 2021-ben országosan összesen 3738 fő, 2022-ben pedig 5316 fő távozott a tankerületekből, illetve azt is kiemelik, hogy az összes képzési formában a budapesti intézményekben nőtt leginkább a szakos képesítés nélkül szaktárgyat tanítók aránya, a fővárosi általános iskolákban például 2010 és 2020 között a szakos tárgyakat megfelelő szakképesítés nélkül tanítók aránya 1 százalékról 6 százalékra nőtt.

Ez leginkább a természettudományi tárgyakat illeti, ahol a szakképesítés nélkül oktatók aránya 10,28 százalékra nőtt, míg matematikát a tanárok 9,56 százaléka az idegen nyelvet pedig 8,35 százaléka oktatja szakképzés nélkül, az összes szakos tárgy esetén pedig 7,6 százalékról lehet beszélni.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top