Októberben adott oda hat hektár erdőt a fideszes kormány a szegedi stadion mellett a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy ott iskolát építsenek. Szeged város önkormányzata attól fél, hogy az építkezés miatt erdőirtás vár az egyik utolsó, nagyobb, egybefüggő szegedi erdőterületre. Orbánék nem is egyeztetettek a helyiekkel, miközben 103 milliót fordítanának a terület átminősítésére, hogy aztán valahol máshol telepítsenek erdőt helyette – írja a Szegeder.
Szeged önkormányzata a pénteki közgyűlésen rendeletben,
három évre tiltotta volna meg az átminősítést, hogy megőrizzék az erdőt. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint tíz év alatt nyolcszázezer hívét elveszítő katolikus egyház és fideszes kormány azonban ragaszkodik hozzá, hogy az iskola Kiss-Rigó László püspök stadionja mellett épülhessen fel. Ezért csütörtökön este egy kormányrendeletben „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé” nyilvánították a katolikus iskola építését, hogy
ne lehessen változtatási tilalmat bejegyeztetni a hat hektáros erdő megmentésére.
A pénteki közgyűlésen Botka László polgármester azt mondta, a fideszes kormány nem tilthatta volna meg, hogy közbelépjenek, „ha kell akkor beleállunk egy jogvitába is. Szeretnénk, ha megépülne ez az iskola, több helyre is felhívtuk a figyelmet, ahol ezt meg lehetne tenni”. Mivel kétharmados jogszabály utalja kizárólagos önkormányzati hatáskörébe a településrendezési kérdéseket, ezért a városvezetés kész arra, hogy a szükséges jogi lépéseket megtegye.
Az önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a katolikusokkal
meg a kormányhivatallal. A kiirtásra ítélt erdőtől néhány száz méterre három alkalmasabbnak tűnő területet is felajánlottak a fejlesztéshez, ahol fák kiirtása nélkül is megvalósulhatna az iskolaépítés – írja a Magyar Narancs.