nlc.hu
Aktuális
Bűncselekmények gyakorisága megyénként

Soha nem gondolnád, de ez a legveszélyesebb megyénk

Közzétették Magyarország idei bűncselekmény-térképét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság idei bűncselekmény térképe szerint a leggyakoribb itthoni bűneset a garázdaság, a rablás és a lopás. Az adatok sok esetben cáfolják a megyékkel és településekkel kapcsolatos előítéleteket. A statisztikát annak alapján készítette el a rendőrség, hogy tavaly és idén november 14. között bizonyos típusú bűncselekmények közül mennyi jutott egy-egy térség 100 ezer lakosára. Az ORFK harminc napos csúszással frissíti adatait honlapján – írja az Index.

Az adatsorok alapján az derül ki, hogy közel

Soha nem gondolnád, de ez a legveszélyesebb megyénk

nem ott történik az egy főre jutó legtöbb bűn, ahol a legtöbb ember él.

A bűncselekmények összesített számát tekintve ugyanis – százezer lakosra számítva – Heves megyében történt a legtöbb, 1748 bűneset. Budapest csak ez után következik, 1693, a rendőrség tudomására jutott bűncselekménnyel. Járások szintjén még durvább eltérések mutatkoznak. Dél-Hevesben, a 33 ezres lélekszámú Hevesi járásban – 100 ezer lakosra vetítve – 2736 bűncselekmény miatt intézkedtek a rendőrök. Ezzel szemben a Békés megyei, 20 ezres gyomaendrődi járásban, ahol mindössze 484 bűncselekmény történt.

A leggyakoribb bűncselekmény a lopás,

ebben is Heves a listavezető, százezer emberre jutó 423 esettel. Ezután jön Budapest 402-vel, Jász-Nagykun-Szolnok pedig 363 lopással a harmadik. Heves járásban 100 ezer lakosra 1044 lopás jut. A legbecsületesebb megye Békés, 91 regisztrált esettel. A Gyulai járás pedig a becsületes emberek földje: ott csak 59 lopás esik százezer lakosra vetítve.

Autót leginkább Nógrádban lopnak, 29 regisztrált esettel. Heves csak a második, 28 esettel, a harmadik pedig Jász-Nagykun-Szolnok, 20 regisztrált autólopással. Budapesten indult a legtöbb eljárás közterületen elkövetett bűncselekmény miatt, összesen 864 esetben, de a legtöbb rongálás és garázdaság is itt történt. A második legtöbb ilyen esetet, összesen 613-at Hevesben, 541-et pedig Nógrádban regisztráltak.

A legtöbb személy elleni erőszak

– emberölés, emberrablás, bántalmazás, szexuális kényszerítés – Nógrádban történt, 100 esetben, melyet Szabolcs-Szatmár-Bereg követ 279 esettel. A dobogó harmadik fokán Budapest és Somogy megye „osztozik”, 247 eljárással. A legtöbb kategóriában Békés megye az utolsó, tehát valóban ez lehet a legbékésebb megyénk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top