nlc.hu
Aktuális

Szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg egy gyulai nő

Rosszul használta a vízmelegítőt.
tűzoltókészüléket tartó tűzoltó

A katasztrófavédelemhez vasárnap reggel negyed tízkor érkezett bejelentés, hogy az egyik négyszintes gyulai társasházban nem tudják elérni az egyik lakót. A tűzoltók végül behatoltak a Béke sugárúti társasház földszinti lakásába, ahol megtalálták az idős nő holttestét – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményéből.

Mint kiderült, a lakásban – ahol egyébként nem volt szén-monoxid-jelző – kimutatható volt a mérgező gáz jelenlétét, aminek forrása a fürdőszobában működő, nyílt égésterű vízmelegítő volt. Mivel a szén-monoxidot más lakásban is ki tudták mutatni a szakemberek, a tűzoltók végül úgy döntöttek, hogy kiürítik a társasházat, majd egy nagy teljesítményű ventillátorral átszellőztették.

A katasztrófavédelem közleményéből kiderül, a szén-monoxid már kis koncentrációban is halált okoz, ezért ha valahol nyílt lánggal működő berendezést használnak, gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top