Vádat emelt az ügyészség egy 14 éves fiúval szemben, aki két tizenéves társával együtt inzultált egy fiatal nőt egy budapesti villamoson – írja a Fővárosi Főügyészségre hivatkozva az rtl.hu. Az esetről egy meglehetősen felkavaró videó is készült, amin jól látszik, hogy a tizenéves tettesek a felszállást követően szinte azonnal a sértetthez mennek, majd miután leülnek köré, zaklatni kezdik.
Egyikük az elkövetéskor még gyerekkorú lány például feltette a lábát a nő ülésére, majd a cipője talpát kezdte törölgetni a sértett pólójával miközben mindannyian nevettek. A felvételen látszik, hogy a sértett ezután felállt, hogy elmenjen, de a fiatalkorú fiú elé teszi a lábát. Miután a nő határozottan megkéri, hogy engedje el, a fiú feláll, a sértett után lép és ököllel arcon üti.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ütés erejére jellemző, hogy annak következtében az áldozatról leesett a szemüvege, és a szája is vérzett. És bár a felvétel itt véget ér, a beszámolókból kiderül, hogy a nőt a gyerektársaság a leszállást követően tovább zaklatta: amint utolérték, azt követelték tőle, hogy térdeljen le. A nő először próbált továbbmenni, de a fiatalok körbevették, majd egyikük úgy meglökte, hogy beesett egy bokorba.
A társaság csak azután távozott, hogy a nő eleget tett a kérésüknek és letérdelt. A 14 éves fiút csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolják.