nlc.hu
Aktuális
A hétvége időjárása

Erre süt majd a nap a hétvégén

Az ország egy részét felhők takarják majd, de sokfelé számíthatsz napsütésre.

Szombaton a ködfoltok feloszlanak, de északnyugat felől hidegfront érkezik, így a kezdeti fátyolfelhős, napos időt követően vastagszik a felhőzet, a nap folyamán átmenetileg beborul az ég. Északnyugatról délkelet felé többnyire gyenge esőt okozó keskeny csapadéksáv vonul végig, amely mögött délután gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet. Kevés helyen megélénkül a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között várható. Késő estére általában 3 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a kiderul.hu.

madár a virágok közt

Lassan ideér a tavasz (Fotó: Pexels.com)

Vasárnap pára- és ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de főleg egy összeáramlási zónában – nagyjából a Miskolc-Szeged vonal széles sávjában – lehetnek erősebben felhős körzetek is, helyenként záporral. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik, a középső országrészben viszont gyenge marad a légmozgás. Kora délután 8, 14 fokot mérhetünk, északkeleten lesz a hidegebb.

Hétfő hajnalra ködfoltok képződhetnek. Nappal összefüggőbb frontfelhőzet vonulhat északnyugatról délkelet felé. Emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Főleg a nap második felében elszórtan kialakulhat kisebb eső, zápor. Néhol időnként megélénkül a déli szél. A minimum-hőmérséklet -5 és +3, a csúcsérték 6 és 13 fok között alakul.

Kedden felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, helyenként kisebb esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél elsősorban a Dunántúlon sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali -2, +5 fokról 8 és 13 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top