nlc.hu
Aktuális
Tömegbaleset az M7-esen

40 autó ütközött össze az M7-esen: egy halott és 18 sérült

Tömegbalesetet okozott a reggeli köd.
M7-es tömegbaleset,

Összeroncsolódott autókkal volt tele az M7-es Budapest felé vezető oldala Velence térségében. Egy ember meghalt, 18-an pedig megsérültek (négyen – köztük egy gyerek is – súlyosan) – a brutális tömegbalesetben, ami vasárnap reggel történt a sűrű ködben. Összesen 40 jármű csapódott egymásnak: kamionok, autóbuszok, kisteherautók és autók ütköztek.

A szemtanúk arról számoltak be a Tényeknek, hogy soha nem láttak még ilyet. Elmondásuk szerint, hiába mentek szabályosan, elkerülhetetlen volt az ütközés, és csak tehetetlenül nézték, ahogy az érkező autók egymásnak csapódnak.

“Bejöttek a ködbe, aztán valaki megijedt és befékezett, aztán a többi is”.

“Szinte pillanatok alatt 10 méter környékére csökkent a látótávolság.”

“Akkora köd lett hirtelenjében, hogy a kocsi elejét nem lehetett látni. Mi ki voltunk világítva, mint a karácsonyfa. Nem mentünk gyorsan. (…) Azt vettük csak észre, hogy belénk jönnek, a visszapillantótükörben pedig azt láttuk, hogy folyamatosan koccolják egymást az autók. iszonyú állapotok voltak

– nyilatkozták.

Az autópályán 40 önkéntes és hivatásos tűzoltó dolgozott, 2 mentőhelikoptert és 16 mentőautót riasztottak a tömegbalesethez. A sérülteket a székesfehérvári kórházba szállították.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy ilyenkor célszerű nagyobb követési távolságot tartani, mellőzni az előzést és a megengedettnél jóval lassúbb tempóban haladni.

A rendőrök órákig helyszíneltek, csak délutánra szűnt meg az útzár.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top