nlc.hu
Aktuális
Orvosi hiba vazektómia

Műtét közben tévedésből az ondóvezetékét vágták át a férfinak

A 41 éves férfi húgyhólyagját kellett volna megműtenie az orvosoknak, ehelyett tévedésből terméketlenné tették őt. Vizsgálatot kezdeményez a minisztérium.

Húgyhólyagját kellett volna megműteni annak a 41 éves férfinak, akivel altatás utáni ébredését követően közölték, hogy tévedésből vazektómiát hajtottak rajta végre. Az orvos csak akkor fedezte fel a hibát, amikor ránézett a beteg kórlapjára. Az argentín egészségügyi miniszter jelezte, hogy vizsgálatot fognak indítani az ügyben, és azzal is próbálták nyugtatni a férfit, hogy mesterséges megtermékenyítéssel még születhet gyereke. Jorge Base, a háromgyerekes családapa azonban elmondta, dühösnek és tehetetlennek érzi magát, nem érti, hogyan fordulhat elő ilyesmi egy műtét során, hogyan lehetséges, hogy tévedésből az orvosok valakinek átvágják az ondóvezetékét. Bár van már három fia, nagy vágya volt, hogy szülessen egy lánya is, ez azonban természetes úton orvosai szerint már nem valószínű, hogy sikerülhet. Igaz, az argentín lap által megkérdezett szakértő véleménye szerint a vazektómia az esetek 90%-ában visszafordítható beavatkozás.

Forrás: rtl

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top