nlc.hu
Aktuális
Így kerülhetett tisztítószer a pilisborosjenői óvodások reggelijébe

Így kerülhetett tisztítószer az óvodások reggelijébe

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az épület bővítése és a konyha modernizálása is közrejátszott a tévedésben.
Játékok egy óvodában

Megjelent egy tájékoztatás a Pilisborosjenő önkormányzatának hivatalos Facebook-oldalán, ahol részleteket árultak el arról, hogyan kerülhetett tisztítószer az óvodások reggelijébe. Mint arról beszámoltunk, a pilisborosjenői Mesevölgy Óvoda menzáján szerdán porcukor helyett véletlenül tisztítószer került a reggelibe.

A tájékoztatás szerint három csoportban került „porcukor szórat” helyett tisztítószer a gyerekek almás zabkásájába. Az egyik pedagógus észrevette a tévedést, szólt a kollégáinak, emiatt csak egy csoportot, azon belül pedig „öt gyereket érintett az esemény”, vagyis ennyien ettek a tisztítószeres ételből.

Azok a gyermekek, akik megkóstolták az ételüket, annak csípős íze miatt azonnal kiköpték. Ezt a tegnapi orvosi vizsgálati is alátámasztotta, mert semmilyen egészségügyi károsodás nem érte őket. Ugyanis az óvoda vezetése azonnal a gyermekek érdekében és testi épségük biztosítása miatt úgy döntött, hogy mentőt hívnak

– írják a tájékoztatásban.

Az óvodásokat a mentőorvos kikérdezte, akik elmondták ugyan, hogy kiköpték az ételt, de nem volt egyértelmű, ezért a biztonság kedvéért egy gyereket kórházba szállítottak, négy szülő pedig maga vitte be a gyerekét.

Az eset után belső vizsgálatot indítottak az ügyben, ez jelenleg még zajlik. Megjegyzik, hogy a tévedésben közrejátszott, hogy az óvodát három csoportszobával bővítik, modernizálják a főzőkonyhát, így nem működik minden épületben konyha. „Ezért az óvoda személyzete különböző logisztikai kihívásokkal szembesül a hónapok óta tartó átmeneti időszakban, ami felborította a szokásos napi rutint” – áll a közleményben.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top