nlc.hu
Aktuális
Karsai Dániel az eutanázia ügyéről

Karsai Dániel attól fél, már nem éli meg a strasbourgi bíróság ítéletét: „Öcsém belép a helyemre és folytatja”

Rohamosan romlik az ASL-beteg alkotmányjogász állapota.
Karsai Dániel

Karsai Dániel azt szeretné elérni, hogy ne büntethessék azt, aki egy gyógyíthatatlan betegségtől szenvedő embernek segít élete befejezésében. A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász az eutanáziáról népszavazást is kezdeményezett, de ennek lehetőségét a Nemzeti Választási Bizottság február elején elutasította. Az ellenzéki pártok most törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be arról, hogy a gyógyíthatatlan betegek úgynevezett asszisztált öngyilkosságában részt vevőket ne lehessen büntetni. A kormánypárt azt közölte, hogy a javaslatot nem támogatják.

Karsai Dániel állapota rohamosan romlik – erről az RTL Híradónak beszélt most: “Különböző egészségügyi problémák miatt maximum napi 1-2 óra értelmes, nem betegséggel való megküzdés jutott ki nekem, mondjuk olvasás. Hosszútávon ez kevés.” 

Az ügyét tavaly novemberben kezdte tárgyalni a strasbourgi emberi jogi bíróság. Karsai Dániel attól tart, hogy már nem éli meg, hogy az eutanáziáról döntsön a strasbourgi emberi jogi bíróság. Szeretné, ha ebben az esetben az ügyet a testvére vinné tovább. “Nem tudom, mikor lesz döntés, de sajnos most meg kell tennem azt a nyilatkozatot a bíróság felé, amit reméltem, hogy nem kell. Hogy ha nem érem meg az eljárás végét, öcsém belép a helyemre és folytatja” – mondta el az ASL-beteg alkotmányjogász, aki abban bízik, hogy a bíróság májusban ítéletet hoz.

Egy tavaly novemberi közvéleménykutatás szerint amúgy a magyarok 79 százaléka gondolja úgy, hogy az eutanázia elfogadható. Az országosan reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a megkérdezettek 20 százaléka teljes mértékben, míg 59 százalékuk bizonyos körülmények között támogatja az önálló rendelkezés jogát.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top