nlc.hu
Aktuális
Taxis hiénát fogtak Budapesten

Az 1100 forintos alapdíj helyett 12 ezret kért a taxis hiéna

Kiakadt a taxis társadalom.
taxis hiéna

12 200 forint szerepelt egy taxis nyugtáján – a férfi ezzel az alapdíjjal dolgozott Budapesten egy olyan autóval, amely már forgalomban sem volt. A rendőrök igazoltatták az Erzsébet téren, ekkor bukott le. Kiderült, hogy minden létező szabály megszegett. A sárga Mercedesen taxijelzés és rendszám is volt, valamint fel volt az autón tüntetve a “független szolgáltató” jelzés is, az egységes, 1100 forintos alapdíj helyett pedig 12 200 forintot kért. A Tények úgy tudja, hogy a 80 év körüli férfi korábban tényleg taxisként dolgozott, de azután sem hagyta abba a munkát, miután elvették az engedélyét.

Az Országos Taxis Szövetség szerint felháborító, ami történt, de örülnek neki, hogy elkapták a férfit. “Ebben az esetben kiderült, hogy több mint 2 éve bevonták a taxiengedélyét ennek a taxisnak hasonló cselekmények miatt. Ha a rendőröknek nem tűnik fel, hogy 2 éve nincs műszaki vizsga a taxin, akkor tulajdonképpen éveken keresztül folytat valaki olyan tevékenységet, amihez nem lenne jogosultsága” – fakadt ki Metál Zoltán, elnök.

Az idős férfi a rendőröknek először azt mondta, hogy ő nem taxizik, senkit sem szállít sehova, csupán azért kell neki az autó, hogy használhassa a buszsávot. Később viszont mégis lebukott, ekkor derült ki, hogy horrorisztikus összegeket kért el az utasoktól.

Az elfogott taxis pénzbírságot kapott, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

Pár hete amúgy arra is fény derült, hogy a taxis hiénák új módszerrel is próbálkoznak: a bankkártyás fizetéseknél gyakran egy nullával többet ütnek be a terminálba. Így történhetett meg, hogy egy ír turista több mint 40 ezer forintot fizetett egy taxisnak a 2 perces belvárosi fuvarért. 

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top