Fú, hallod, olyan csövesszag volt a buszon, én eskü aszittem, behányok, a fél busz menekült, az meg csak ott ült, én nem tudom, miért nem lehet ezekkel kezdeni valamit, havi tízezer a bérlet, hadd ne kelljen már elviselnem!
Nincs átlagos budapesti – értsd: aki nem BMW-vel megy a dohányboltba is, tehát néha kénytelen tömegközlekedni –, aki ne hallotta volna már a fenti mondatot, vagy annak valamilyen változatát. Esetleg még ki is mondta, vagy rendszeresen ki is mondja. Nem mondjuk, hogy „hajrá, csak így tovább”, de azt sem, hogy „ezzel légy szíves, sürgősen állj le”, mert valahol megértjük; nem akarunk úgy tenni, mintha a probléma nem létezne, és nem is várjuk senkitől, hogy tegyen úgy. Ha szarszag van a buszon, villamoson, akkor szarszag van; elvárni, hogy mindneki szépen kapcsolja ki az érzékszerveit, legalább akkora baromság, mint rendészekkel vegzáltatni a „hajléktalanokat”. (Nemsokára kifejtjük, miért tettük idézőjelbe a szót.) Ez a cikk tehát nem arról szól, hogy nincs itt semmi látnivaló, hanem arról, mi történik, ha valaki a fenti mondattal próbál választást nyerni. És még az is lehet, hogy megnyeri.
Mi itt, az nlc-nél természetesen igyekszünk nem (párt)politizálni; egyrészt sem az olvasottságnak, sem a mi idegrendszerünknek nem tesz jót, arról nem is beszélve, hogy ha elkezdenénk foglalkozni a politikusok hülyeségeivel, semmi másra nem maradna időnk és energiánk. A politikusok ráadásul pont azt akarják, hogy foglalkozzunk a hülyeségeikkel, mi pedig nagyon rosszul aludnánk és nehezen néznénk tükörbe, ha azt tennénk, amit akarnak.
Ez a mostani hülyeség viszont fontos, vagyis fontos kimondani, miért hülyeség.
Nyakunkon a főpolgármester-választás, és az egyik jelölt, a technokrata tömegközlekedési szakemberként ismert, most ellenzékiként (ami nekünk ebből most fontos: nem rendpárti populistaként) induló Vitézy Dávid kampányának fő témája, hogy le kell szállítani mindenkit a járművekről a túl büdös embereket. Vagyis csak azokat, akik nem egyszerűen túl büdösek – hiszen az utasok nyálkahártyája és ízlése válogatja, hogy kit tartanak annak -, hanem aki úgy is néz ki, mint egy büdös ember. Értsd: a legszegényebbeket.
Vitézynek egyébként vannak jó ötletei – de ez most pont annyira embertelen, hogy muszáj helyre tennünk.
Polgárőrök teával kínálnak egy hajléktalant az Örs Vezér téri aluljáróban (Képünk illusztráció – MTI Fotó: Mohai Balázs)
A főpolgármester-jelölt konkrétan azt találta ki, hogy a megválasztása esetén felállítana egy úgynevezett BKK-rendészetet; ha jól értjük, ez egy új hatóság lenne, egyenruhákkal meg mindennel (fegyvert is kapnának? vagy elég a tézer, esetleg tonfa?), aminek a fő feladata az lenne, hogy rendet tartsanak a járműveken: kergessék a tolvajokat, kapják el a perverzeket és – legfőképp – szállítsák le a büdös embereket, akiket Vitézy következetesen hajléktalanként emleget. Leírva úgy tűnhet, mintha direkt túloznánk és csúsztatnánk, hogy őt rossz színben tüntessük fel, de erről szó sincs; ezek az ő szavai. A 24.hu-nak pár napja így védte meg a javaslatát: „A tömegközlekedés nem hajléktalanszálló, és a rendbontóknak, nőket fogdosó zaklatóknak sincs helyük a járatokon! Főpolgármesterként létrehozom a BKK-rendészetet, és bekamerázzuk az összes tömegközlekedési járművet!” Bár mondattanilag külön kategóriaként hozta fel a rendbontókat és a nőket fogdosókat, azért így is szépen összemosott két kategóriát: azokat, akik (önhibájukból, vagy sem) magatehetetlenül fekszenek a saját piszkukban, és azokat, akik szándékosan okoznak jóvátehetetlen testi-lelki károkat. Kicsit olyan ez, mint amikor a Fidesz vezérkara kezdte el egy mondatban emlegetni a melegeket és a pedofilokat; senki sem állította, hogy minden meleg pedofil, de azért na.
A politikus így folytatja: „Sokféle haszna van (mármint a rendészetnek – a szerk.), ezek között van az is, hogyha van egy olyan vállalhatatlan higiéniai állapotban lévő személy, aki beszennyezi a járművet, elijeszti a többi utast, és a járművezető nem tudja elérni, hogy a végállomáson leszálljon, akkor tudnak intézkedni. Ahogy akkor is, ha bármilyen zaklatás, visszaélés, beavatkozást igénylő helyzet van.” Szerencsére kifejti, hogy mit jelent a vállalhatatlan higéniai állapot:
Nem szeretek Facebook-posztokban ilyen nyelvezettel fogalmazni, de akinek a saját vizelete vagy ürüléke nyilvánvalóan érezhető a levegőben, vagy esetleg annak nyomait a ruhája magán viseli, ott azt gondolom, hogy a mérlegelésnek már sok tere nem marad. Önmagában azért, mert valakinek izzadságszaga van, nyilván nem kell leszállnia a buszról, természetesen nem ilyen esetekre gondolok.
Értjük, mit akar ezzel Vitézy: mindenféle számok és táblázatok helyett végre egy érthető és szó szerint kézzel fogható intézkedés! Ahol eddig a vállalhatatlan szagú és megjelenésű embertársaink ültek és feküdtek, ott most szigorú tekintetű egyenruhások strázsálnak majd, rend lesz és fegyelem, a lumpen elemek meg menjenek máshova – mindegy, hova az már nem a normális többség problémája. Pápá, hajleszek, szevasztok, tiszta buszok és villamosok, ahol nem kell visszatartani a levegőt, vagy a jármű másik felében szűkölni; win-win! Mégis ki mondana erre nemet?
Mi most mégis arra kérünk mindenkit, hogy mondjon erre nemet. Kifejtjük, miért.
Ők nem „a hajléktalanok”
Vitézy kampánya rettenetes hajléktalanshaming: olyan embereket is megszégyenít és megbélyegez, akik, bár hajléktalanok, teljesen normális és rendezett életet élnek. A hajléktalanság a lakhatási szegénység egyik tünete, és pusztán annyit jelent, hogy az érintetteknek nincs (bejelentett, illetve bejelenthető) otthona. Nézzük meg gyorsan a számokat – ezek javarészt civil szervezetek adatai, egyszerűen azért, mert ők kutatják módszeresen a szegénységet, a magyar állam kevésbé, a kormány pedig tudomást sem vesz az egészről. A Habitat for Humanity szerint több millióan élnek ma Magyarországon lakhatási szegénységben, a lakosság ötöde az egészségre, életre veszélyes házban, lakásban lakik – vagy semmilyenben sem. Pontosan nem tudjuk, hány hajléktalan próbál boldogulni ma Magyarországon; az ő ellátásukkal foglalkozó Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) úgy számolta, 20-40 ezren vannak, Budapesten 10-15 ezren. Nagyon fontos, hogy a többségük nem csak lakik valahol – erdei kunyhókban, elhagyatott épületekben, jobb esetben munkásszállókon, építkezéseken, bérelt ágyakban –, hanem egészen rendezett élete van, dolgozik, pénzt keres, sokaknak családja van. Még irodai dolgozók is akadnak közöttük; a többségük a megbélyegzéstől való félelmében közvetlen kollégái előtt is titkolja, mi a helyzet.
Képünk illusztráció (Fotó: OLIVIER LABAN-MATTEI / AFP)
Azaz a hajléktalanok csak egy egészen kis része él közterületen: a BMSZKI adatai szerint Budapesten 3-5 ezer embertársunkról van szó. És ők is igyekeznek láthatatlanok maradni: csupán pár százan vannak olyanok, akik látható helyeken húzzák meg magukat, például aluljárókban, boltok kirakatai előtt, illetve a BKK-járműveken. És ez még mindig nem jelenti azt, hogy ők mind maguk alá piszkítva fetrengenek részegen és/vagy bedrogozva; de tény, hogy őket a legkönnyebb (és politikailag a leghálásabb) démonizálni.
Ők Vitézy „hajléktalanjai”: a valódi hajléktalan emberek alig egy-két százaléka.
Nem biztos, hogy az ő hibájuk
Ebben az országban népszerű fedettpályás sport kocsmaasztalok körül azt tippelgetni, ki hogyan tehet arról, hogy rosszra fordult a sorsa. Külön versenyszám az, amikor felbukkan egy kéregető, vagy egyszerűen meglátunk egy szegény embert; ilyenkor csak úgy dagonyázunk az ítélkezésben. „Alkesz”, „elengedte magát”, „biztos elhagyta az asszony”, „lusta munkát keresni”, „képtelen vállalni a döntései következményeit”. Nem mondjuk, hogy biztosan nincs így, és minden közterületen élő ártatlan; két dolog azonban biztos.
- Mindenki, aki bajba jutott, megérdemli a segítséget.
- Nem tudhatjátok, kik ők, miért és hogyan jutottak ebbe a kilátástalan helyzetbe, ahogy azt sem, hogy „elmehetne dolgozni, ha akarna”.
Amit tudhattok – ezek még mindig a BMSZKI adatai –, az az, hogy a hajléktalan emberek átlagéletkora 55 év, a közterületen élők pedig szinte mind krónikus betegek, rokkantak – függetlenül attól, hogy ezért kerültek az utcára, vagy fordítva. Azt is tudjuk, hogy
az egyharmaduk pszichiátriai beteg.
A Menhely Alapítvány tavalyi felmérése szerint a fedél nélkül élők több mint felének 30 ezer forint körüli volt a havi jövedelme, ötödük napi szinten éhezik. Csak 40 százalékuk gondolja úgy, hogy képes lenne kitörni a hajléktalanságból.
A büntetés semmit sem old meg
Kovács Vera, az Utcáról lakásba! Egyesület vezetője mondta erről a vele készült interjúnkban:
A hajléktalanokkal azokat az embereket azonosítják, akik a legelesettebb, legrosszabb állapotban fekszenek az utcán, az aluljárókban. Ők azonban sokproblémás esetek: pszichiátriai betegek, amputáltak, drogfüggők. Akik az utcán fekszenek magatehetetlenül, azoknak nem biztos, hogy az a vezető szociális diagnózisa, hogy hajléktalan, sőt a problémáik nem is feltétlenül abból származnak, hogy hajléktalanok, inkább fordítva. Arról pedig, hogy ki miről tehet: mi abban hiszünk, hogy a lakhatás emberi jog. Szerencsére nem csak mi hiszünk ebben: nemzetközi egyezmények mondják ki, olyan egyezmények, amelyek formálják is az országok szociális ellátását. Tehát ha egy embernek nincs fedél a feje felett és éppen megfagyni készül, másodlagos kérdés, hogy „jó fej-e”, hogy „megérdemli-e” a segítséget. Emberi lény.
Képünk illusztráció (Fotó: SPENCER PLATT/Getty Images via AFP)
A tömegközlekedésen bűzölgő – esetleg botrányosan viselkedő – embertársaink ügye tehát nagyon-nagyon összetett egészségügyi és szociális téma, nem rendészeti; egyenruhás rendfenntartókkal az ilyesmit képtelenség megoldani. Legfeljebb úgy tenni lehet, mintha megoldanák, és bezsebelni a lapogatást és a tapsot, ha leszállítják őket a buszokról, villamosokról, de a probléma nem tűnik el, hanem máshová megy (viszik).
A BKK-járatokra tehát nem rendészek kellenek, hanem szociális munkások.
Mögéjük pedig tisztességes, jól felszerelt és finanszírozott ellátórendszer, tiszta, biztonságos és szigorú rendben működő szállók, rendelők, kórházak, személyzet. Vagy legalább nem egyik hónapról a másikra élő, hanem magától értetődően támogatott civil szervezetek, ha már az állam helyett dolgoznak. De ez, ahogy mondani szokták, messzire vezet. A kérdés most ez: Vitézy Dávid – aki nem tűnik gonosz politikusnak, de még csak cinikusnak sem – tényleg azon az áron akar főpolgármester lenni, hogy rendészekkel dobatná le a „ránézésre hajléktalan” embereket? És ha tényleg csak ezen az áron lehet főpolgármester, akkor biztos, hogy főpolgármester akar lenni?
