nlc.hu
Aktuális
Alpakabébi a vadasparkban

Cukiság: a látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban

Pár perc után már lábra is állt.
alpaka

Ritka szerencséje volt azoknak, akik május 7-én kilátogattak a Szegedi Vadasparkba, és a délután közepén a dél-amerikai tevefélék kifutóinál sétáltak. A látogatóktól pár lépésre jött világra a szegedi állatkert legifjabb alpaka csikója – számolt be közösségi oldalán az állatkert.

A kis alpaka szőre szinte teljesen koromfekete, csupán homloka és pofája két oldala fehér színű. A szülés során nem volt semmi komplikáció.

Mint a posztban megjegyzik, a kis alpaka a gondozóját is elkápráztatta azzal, hogy szinte már azonnal talpra akart állni, ami 10 perc múlva már sikerült is.

A Szegedi Vadasparkban – a magyarországi állatkertek közül egyedüliként – valamennyi dél-amerikai teveféle megtalálható, a vad vikunya és guanakó éppúgy, mint a háziasított láma és az alpaka.

Tavaly április elején amúgy egy tevecsikó született a látogatók előtt Szegeden. A kis púpos születése akkor is zökkenőmentes volt, édesanyja, Góbi igazán tapasztalt anyuka, aki a gondozókat se engedte a kis csődör közelébe. Édesapja, a dortmundi származású Moha a karám túloldaláról szemlélte akkor az eseményeket. 

Kiemelt fotó forrása: Facebook / @Szegedi Vadaspark – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top