nlc.hu
Aktuális
Közzétette a rendőrség a verőcei hajótragédia után eltűntek fotóit, két 19 éves is van közöttük

Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbalesetben eltűntek fotóit, két 19 éves is van közöttük

A rendőrség egyelőre az eltűnt személyek között tartja számon őket.

Öt személyt keres a rendőrség a verőcei hajóbaleset miatt, őket egyelőre eltűnt személyek között tartják számon. A körözésüket – fotókkal, személyi adatokkal – ki is adta a Budapesti Rendőr-főkapitányság – írja az Index.

Ők lehetnek a szombat éjszakai verőcei hajóbalesetben eltűnt személyek:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésbe hozható, hívják azonnal a 112-t.

Nagy sebességgel ütközhetett

Tóth Zoltán, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője szerint a motorcsónak típusából és annak – mintegy 190 lóerősnek tűnő – motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy “nagy sebességgel ütközött neki valaminek” – írja az MTI. Arra a kérdésre, hogy mennyire gyakoriak a hajóbalesetek a Duna magyarországi szakaszán, a szóvivő azt mondta, ritkák, hiszen a szabályok betartásával azokat ki lehet védeni. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a hobbihajók növekvő számával nő a balesetek bekövetkezésének kockázata, és több azoknak a száma is, akik a hajózási szabályokat nem tartják be maradéktalanul vagy nem jártasak például az éjszakai közlekedésben.

Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet.

A balesetet szenvedett motorcsónak roncsánál az újpesti hadikikötőben - Fotó: MTI/Lakatos Péter

A balesetet szenvedett motorcsónak roncsánál az újpesti hadikikötőben – Fotó: MTI/Lakatos Péter

Mint ismert, halálos hajóbaleset történt Verőcénél szombat éjjel, ahol egy szállodahajó ütközött egy motorcsónakkal, amelyben nyolcan utaztak. Közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét megtalálták, öt embert jelenleg is keresnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top