nlc.hu
Aktuális
Whisperton törölte magát az Instagramról

Ezért tűnhetett el Whisperton az Instáról

Sokan pedig letiltották őt a politikai szerepvállalása miatt.

Vasárnap reggel bejárta a sajtót, hogy eltűnt az Instagramról a véleményvezér Whisperton. A Blikk hívta fel rá a figyelmet, hogy “míg korábban öt másik véleményvezérrel együtt eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal, most úgy tűnik, hogy politikai szerepvállalása verhette ki a biztosítékot a rajongói táborában.”

Whisperton követőinek száma a TikTokon már meghaladta az 1 millió, a YouTube-on pedig több száz ezren követik. Az Instagramon 245 ezren követték, ám most aki rákeres, csak egy üres profilt talál a név alatt.

Az újság szerint annak, hogy Whisperton eltűnt az Instáról, nem a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódása az oka. “A hozzászólások alapján arra lehet következtetni, hogy valamilyen kormányzatközeli rendezvényen vállalt szereplése miatt kaphatott túl sok negatív kommentet” – írja a lap.

Whisperton

fotó: FotoCentral

Egy kommentelő jelezte, hogy a politikai szerepvállalása miatt, ő minden felületen kikövette a fiatalembert. 

Hogy valóban a politika, vagy pusztán figyelemfelkeltés áll az eltűnés hátterében az majd kiderül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top