Hónapok óta figyelhették a TEK-esek azt a 10. osztályos kamaszt, aki kegyetlen mészárlást tervezett az iskolájában Székesfehérváron. A tinédzsert hétfőn megbilincselve vitték el a városi Árpád Technikumból – számolt be a Tények. A terrorelhárítók 2-3 autóval érkeztek az iskolához a déli nagyszünetben.
Egy szemtanú nyilatkozott erről: “Jöttem hazafelé, és láttam, hogy megálltak a TEK-esek az iskola előtt. (…) Láttam, hogy egy fiatalembert vezettek ki bilinccsel a kezén. (…) Az iskolánál a fiatalok azt beszélték, hogy mészárlást tervezett, és TEK-eseket hívtak rá. (…) Azt mondták, hogy az interneten nagyon sok olyan posztot tett ki, ami miatt már régóta figyelték”.
A Tények információi szerint a kamaszt Rolandnak hívják, muszlim származású és honvéd kadét szakon tanul az iskolában.
Úgy tudni, a fiú egy szekta tagja volt, onnan vehette az ötletet, hogy gyilkoljon.
Eljárás indult ellene, a Központi Nyomozó Főügyészség legkorábban szerdára ígért részletesebb tájékoztatást az ügyben.
Amúgy nem ez az első eset, hogy egy diák iskolai mészárlásra készült. Korábban egy kapuvári iskolában egy 16 éves tanuló akart megölni egy másik fiút. Még az egyik közösségi oldalra is kiírta angolul, hogy holnap meggyilkolja. Egy tatai iskolához pedig ugyancsak kivonultak a TEK-esek, miután egy felsőtagozatos lány lövöldözéssel fenyegetőzött tavaly tavasszal.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó