nlc.hu
Aktuális
Nemet mondott Karsai Dánielnek a köztársasági elnök

Nemet mondott a gyógyíthatatlan beteg Karsai Dánielnek az államfő

Nem lesz előzetes elnöki kegyelem.

A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogász, ügyvéd nemrég kegyelmi kérvénnyel fordult a köztársasági elnökhöz. Arra kérte Sulyok Tamást – aki május végén az otthonában is meglátogatta -, hogy tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában segédkezőket, hogy ne kelljen elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedést átélniük.

A köztársasági elnök azonban nemet mondott a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász kérésére. Minderről a közösségi oldalán számolt be az aktív eutanáziáért küzdő alkotmányjogász: “Köztársasági elnöki kegyelem: nincs. Legalábbis előzetes nyilatkozattal megígérve életvégi döntések végrehajtásában segítőknek. Sulyok Tamás köztársasági elnök úr pénteken írásban reagált a megkeresésemre. (…) A köztársasági elnök szerint ez a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét. A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. Végezetül, az elnök úr szerint egy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét. (…) Az elnök úr álláspontjával nem értek egyet, de azt légbőlkapottnak nevezni nem lehet.”

Karsai a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz is fordult az ügyével, ott még nem született döntés.

Május elején a betegágyán, otthonában fogadta az ATV stábját. Az alkotmányjogász azt mondta, hogy már mindent elrendezett maga körül, csak egy hétre tervez előre, és „ez már a vég”. Most az a célja, hogy a hátralévő időt – amiről nem tudni, hogy mennyi – minél értelmesebben töltse. Karsai Dániel már a nap minden egyes pillanatában segítségre szorul, az ágyból sem tud kikelni, enni és inni sem tud, gyomorszondán keresztül táplálják, és egyre nehezebb megérteni a beszédét.

Egy tavaly novemberi közvéleménykutatás szerint amúgy a magyarok 79 százaléka gondolja úgy, hogy az eutanázia elfogadható. Az országosan reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a megkérdezettek 20 százaléka teljes mértékben, míg 59 százalékuk bizonyos körülmények között támogatja az önálló rendelkezés jogát.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top