nlc.hu
Aktuális
Osztálytársai megölésével fenyegetőzött a sajókazai iskolás

Osztálytársai megölésével fenyegetőzött, letartóztattak egy sajókazai általános iskolást

Kést vitt az iskolába, amivel az egész osztályt meg akarta ölni, egy internetes csoportban pedig egy sajókazai mészárlásról értekeztek.
Asztalok és székek egy iskolai tanteremben

Elrendelte egy osztálytársai megölésével fenyegetőző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását a Miskolci Járásbíróság – közölte a Miskolci Törvényszék a honlapján.

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára május 24-én egy tanórán észrevette, hogy a fiatalkorú gyanúsított 11 centiméter pengehosszúságú konyhakést vett elő a táskájából, és a nyelvén húzogatta, ezért azt a tanár elvette tőle.

A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben egy sajókazai „mészárlásról” és ennek kapcsán egy „bázis” létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a „sajókazaiak mind meg fognak fizetni!”.

A gyanúsított május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje. A gyanúsításban szereplő cselekmény alkalmas emberölés előkészületének megállapítására – írták.

A járásbíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, továbbá megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, illetve az előkészített bűncselekményt végrehajtaná. Mindezek miatt egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A gyanúsított, illetve védője és törvényes képviselő fellebbezett a döntés ellen.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top