nlc.hu
Aktuális
E.ON Föld Bajnokai pályázat

Júniusban eldől, mely iskolák, óvodák lesznek az idei év Föld bajnokai

Az E.ON idei Föld bajnokai című pályázatán fejenként 2,5 millió forinttal támogatja azokat a projekteket, melyek nagyban hozzájárulnak az iskolai és óvodai közösségek szemléletformálásához, segítik a rendszergondolkodást, mely során a gyerekek megtanulnak kapcsolódni a természethez, és megismerik az önellátás lehetőségeit. Júniusban a közönség is kiválaszthatja a saját kedvencét a legzöldebb pályázatok közül.

Amikor a környezetvédelem nem pusztán egy papír a falon

Egyes intézmények nem elégszenek meg azzal, hogy a gyermekek kékbe öltöznek a Víz világnapján, és néha rajzos formában fejezik ki, mit gondolnak bolygónk jövőjéről vagy a természetvédelemről. Az elhivatott óvodai és iskolai dolgozók abban a szellemben foglalkoznak a rájuk bízott gyermekekkel, hogy aktívan törődjenek saját jövőjükkel, éljenek békében a környezetükkel, miközben számos hasznos tudást szereznek az újrahasznosítás, a környezetkímélő ruházkodás és a hulladékmentes élet terén.

Szerencsére nem egy magyar óvodában és iskolában vált a tanterv természetes, mindennapos részévé a környezettudatos magatartás és a fenntarthatóság. Szeretettel nevelt szobanövények, szelektíven gyűjtött hulladék, konyhakert és rovarhotel – ez csak pár a számos lehetőség közül, mellyel egy intézményben nap mint nap újat tanulhatnak a gyermekek az őket körülvevő környezetről. Egyes óvodai és iskolai közösségek saját kiskertet alakítanak ki, komposztálnak, rendszeresen ültetnek fákat, ám olykor még ennél is különlegesebb ötletekkel állnak elő.

Fotó: e.on

Fotó: e.on

A győztes projektek megvalósítására 2,5 millió forint jut

Az E.ON Föld bajnokai pályázata olyan iskolai és óvodai közösségeknek szól, akik igazán tenni akarnak a fenntartható jövő megteremtéséért. A zöld ötletek és célok megvalósításáért létrehozott pályázati lehetőség másodszor nyújt szakmai és anyagi támogatást a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez. 2023-ban már 14 győztes intézmény  bebizonyította, hogy példaértékű ötleteik új utakat nyitnak az intézményi zöld programokban. Idén is az a cél, hogy a pályázat kiírói olyan megoldásokat, új közösségi megmozdulásokat inspiráljanak és támogassanak, melyek a gyakorlatban is működnek, a díjjal pedig a megvalósításukra is lehetőség nyílik. A pályázat összdíjazása 25 millió forint, intézményenként maximum 2,5 millió forintot nyerhetnek el a kiválasztott programok.

A pályázatot az idei évben is nagy érdeklődés övezte, közel 400 intézmény, óvoda, általános iskola és gimnázium pályázott az ország minden részéből. Közülük a győzteseket a közönség és az öttagú zsűri választja majd ki. A zsűri tagjai idén: dr. Ürge-Vorsatz Diána, Nagy Réka (Ökoanyu), Szomolányi Katalin, Pokorny Lia és az E.ON Hungária Csoport vezérigazgatója, Guntram Würzberg.

A közönségnek is lesz alkalma a kedvencére szavazni

Érdemes megnézni az E.ON Facebook oldalát, ugyanis itt találhatóak a legizgalmasabb pályázatok. A közönség összesen huszonkét pályázatból választhatja ki a kedvencét, és adhatja le rá a szavazatát. Június 21-ig a legtöbb voksot elnyerő pályamű idén is bekerül a győztesek közé, míg a többi nyertest a zsűri választja ki.

Tegye fel a kezét, aki tudja, hogyan kell helyesen elültetni egy fát!

A pályázatok között szemezgetve egymást érik a jól átgondolt, színes és tartalmas programok. Egy Budapest környéki középiskola nem aprózta el: egy egész évre kiterjedő, szakkör formájában megvalósuló programtervet állított össze. A gyermekek a projekt során olyan tevékenységeket tanulnak meg, melyekkel még egyes felnőtteket is kenterbe vernek.

Fotó: e.on

Fotó: e.on

A már elterjedtebb konyhakert, magaságyás és rovarhotel-készítés mellett olyan különleges képességekkel is felruházhatják magukat, mint a kefírgomba-készítés, a kovászolás vagy a szendvicscsomagoló-varrás. Emellett megtanulják, mely vadnövények és gombák ehetők, hogyan szabad gyűjteni őket, miként érdemes káposztát savanyítani, vagy hogyan lehet maradékmentesen étkezni. Elsajátíthatják a faültetés helyes lépéseit, és megismerhetik a palántanevelés fortélyait is. Ha ez még nem lett volna elég, részt vehetnek békamentésben, kétpettyes katicabetelepítésben, valamint a bodza-, citromfű-, és levendula-betakarításban is, melyből szörpöt is készítenek. A szakkört heti rendszerességgel tervezik, melyet az év végén egy közösségi kemenceépítéssel zárnak le. Az építés munkálataiban az iskola egész közössége közreműködik. A projekt ráadásul maradandó is: a következő tanévben induló fenntarthatósági szakkör keretében a diákok már a kenyérsütést is kipróbálhatják az általuk nevelt kovászból.

Zérócéó – drótszamárra fel

Minden városnak csakis a javára válna, ha autó helyett egyre többen pattannának biciklire, és már jó korán megtanulnák a helyes, szabályos közlekedést kétkeréken. Egy nyugat-magyarországi óvoda úgy gondolta, érdemes lenne ennek népszerűsítését már egészen óvodás korban elkezdeni. De hogy a szülők se maradjanak ki a jóból, az óvoda közössége olyan projektet dolgozott ki, ahol az egész család életvitelében alakítanának ki környezettudatosabb szemléletmódot. Ennek érdekében a program keretein belül mind a négy évszakban egy-egy nagy kerékpáros rendezvény megtartását tűzték ki célul. A kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett az intézmény minden óvodáskorú gyermeke megtanulna biciklizni, a megszerzett tudást pedig az óvodai biciklipályákon napi szinten is kamatoztatni tudnák. A projekt kitűnően alkalmas arra, hogy a gyermekeket és szüleiket egyaránt megtanítsa a levegő tisztaságának védelmére, a környezettudatos közlekedésre, valamint annak pozitív jólléti és környezeti hatásaira. Emellett pedig nem elhanyagolható szempont a település élhetőbbé tétele, az örömteli mozgásélmény és az ökológiai lábnyom csökkentése sem.

Fotó: e.on

Fotó: e.on

A nagyvárosnak is szüksége van varázskertre

Számos olyan felnőttel találkozhatunk, aki már nem hogy a különleges zöldség- és gyümölcsféléket nem ismeri fel, de még a cékla beazonosítása vagy a káposztafajták megkülönböztetése is gondot okoz számára, és akkor még nem említettük a sóskát és a spenótot. Nem úgy a főváros egyik kerületi óvodásai, akik projektjük keretein belül folyamatosan új zöldségekkel, fűszer- és gyógynövényekkel ismerkednek meg, megérthetik az energiahatékony és víztakarékos termesztés előnyeit, valamint azt is megtudhatják, mely állatok hasznosak a növénytermesztés szempontjából. Nemcsak az eddigi kertjük ápolását folytatják, de a gyógynövények és fűszerek tárolásához növényszárítót is beszereznek, az általuk elkészített gyógyteát pedig kedvükre fogyaszthatják. Az intézmény a talajjavítás és a hulladék-újrahasznosítás érdekében két vermikomposztálót is vásárol majd, de a projekt legizgalmasabb eleme egészen biztosan a jövendőbeli gilisztafarm lesz. A gilisztafarm megmutatja a gyermekeknek a giliszták mozgását, táplálkozását, szaporodását, illetve a munkájuk eredményét.

Ahhoz, hogy az ötletek ne csak egy-egy intézményben vagy közösségben váljanak mindennapossá, érdemes a többi programba is beleolvasni, így akár mi is kaphatunk némi inspirációt arra, hogy otthon, saját erőnkből melyik újítást tudnánk bevezetni. Emellett a leginkább tetsző pályázatra érdemes minél előbb leadni a szavazatunkat, ezzel is segítve az általunk választott intézményt és az odajáró gyermekeket abban, hogy ötleteiket megvalósítsák.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top