nlc.hu
Aktuális
Ekkor kerül képernyőre a Hunyadi-sorozat

Már tudni, mikor kerül képernyőre minden idők legnagyobb költségvetésű magyar tévésorozata

Tíz részes lesz a Hunyadi.

A jövő év elején látható a TV2 képernyőjén a Hunyadi János életét bemutató sorozat. A produkcióban – amely Bán Mór Hunyadi című regénysorozata alapján készült – több mint 600 színész és kaszkadőr tűnik fel – írja az MTI. Az alkotás egyik rendezője, Lengyel Balázs nagy kihívásnak nevezte, hogy a színészeknek számos nyelven kellett megszólalniuk, hiszen rengeteg helyszín jelenik meg, köztük a hadjáratok során érintett birodalmak. A szereplők például törökül és olaszul is megszólalnak a filmben. Az előkészítő munkálatok három évig, a forgatás egy évig tartott.

Rujder Vivien Hunyadi feleségét, Szilágyi Erzsébetet formálja meg. Bevallotta, már régóta nagyon szeretett volna egy kosztümös filmben szerepelni. Nagyon tetszettek neki a kosztümök, ám amikor napi 12-16 órát viselte ezeket, rájött arra, hogy nem könnyű a nehéz és szűk ruhákban létezni. Azt mondta, nem tudta elengedni a karaktert, nagyon szerette a szerepet; “el kell majd lassan gyászolni” a megformált figuráját.

A Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellért felidézte, hogy a forgatást több mint féléves kiképzés előzte meg: lovagolni tanult, edzésekre járt.

A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos, rendezői az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs.

A magyar szereplők között van Töröcsik Franciska, Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs is. Hozzájuk csatlakozik a nemzetközi színészgárda: Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, Giancarlo Giannini, Francesco Acquaroli, Karel Roden, Rade Serbedzija, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi.

A sorozatot külföldön Rise of the Raven címmel értékesítik. A 10 egyórás rész Hunyadi János, a hadvezér életét dolgozza fel, aki a 15. századi Európa kegyetlen viszonyai között, dacolva a túlerővel, döntő győzelmet aratott a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét.

A vetítés jogát az osztrák ORF TV csatorna is megvásárolta.

Kiemelt fotó forrása: imdb

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top