nlc.hu
Aktuális
Összeveszett egy pár a felfújható matracon a Balatonban, a férfi már nem jutott ki élve a partra

Összeveszett egy pár a felfújható matracon a Balatonban, a férfi már nem jutott ki élve a partra

Idén ez volt az első tragédia a "magyar tengernél".
Balaton

Összeveszett fürdés közben a barátnőjével, nem sokkal később belefulladt a Balatonba egy 37 éves, padragkúti férfi vasárnap a szigligeti strandon. A Tények beszámolója szerint az áldozat és párja egy felfújható matraccal mentek be a vízbe, majd elsodródtak a partól. Veszekedés után különváltak: a férfi megpróbált kiúszni, de eltűnt, a nőt pedig a vízimentők húzták ki a partra. Ezután egy órán át várta, hogy a barátja is megérkezzen. Már teljesen kétségbeesett. Mivel nem került elő, a strandon dolgozóktól kért segítséget. Végül a vízirendőrség találta meg Viktor holttestét a strand közelében, a bólyától 20 méterre.

A férfi testét víz alatti szonárral is kutatták a tóban. A Tények úgy tudja, a keresés kezdetétől számítva fél órán belül találták meg a Balatonban, a parttól 150 méterre. Addigra már tele volt a tüdeje vízzel, már nem lehetett megmenteni az életét.

A szerencsétlenül járt középkorú férfi a nyári szezon első áldozata. Idén a téli-tavaszi időszakban ugyan történt már két haláleset a Balatonban, de ezek egyike sem volt “klasszikus vízbe fulladás”. Az egyik időskori rosszulléthez, a másik öngyilkossághoz köthető – mondta el Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Varga György 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top