nlc.hu
Aktuális
Visszalép Biden? Megszólalt a Fehér Ház

Visszalép Biden? Reagált a pletykákra a Fehér Ház

Állítólag pánikolnak a demokraták.

Fehér Ház tagadta, hogy Joe Biden az elnökjelölti küzdelemtől való visszalépést fontolgatja. Valótlannak minősítették a visszalépésének reális lehetőségéről szóló sajtóinformációkat. Mint az MTI írja, Karine Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője úgy fogalmazott, “teljes mértékben hamis” a New York Times napilap értesülése, miszerint Biden fontolgatja, hogy folytassa-e az újraválasztásáért folyó küzdelmet. A napilap az elnök “kulcsfontosságú szövetségesére” hivatkozott, akivel állítólag azt közölte, hogy gondolkozik a visszalépésen.

A szóvivő szintén valótlannak nevezte az ABC News tudósítását is arról, miszerint az elnök magánbeszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy a következő napok meghatározóak lesznek abban, hogy versenyben maradhat-e.

Joe Biden az elnökjelölti vitán - Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

Joe Biden az elnökjelölti vitán – Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

Belehúz a szereplésekbe

Joe Biden szerdán találkozott több demokrata törvényhozóval, valamint 22 demokrata párti kormányzóval. Egyikük a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy “az elnöknek többet kell kommunikálnia”, ha azt akarja, hogy sikerüljön ellensúlyoznia a június 27-i, Donald Trumppal vívott televíziós vitában nyújtott szereplése negatív hatásait.

A Fehér Ház a héten több új programot is bejelentett, amelyeken Biden a következő napokban részt vesz, köztük egy tévés, valamint több rádiós interjút és nyilvános szereplést.

Neje lobbizik érte

A napokban Joe Biden a Demokrata Párt vagyonos anyagi támogatóival találkozott felesége oldalán New York és New Jersey államban. A kampányeseményeken a demokrata elnök mellett felesége, Jill Biden first lady érvelt, a többek között azzal, hogy “Joe nem pusztán a megfelelő személy az elnöki feladatra, hanem ő az egyetlen személy rá”.

A feleségétől függ Joe Biden? Közbelépett a kampányba a first lady - Fotó: Tasos Katopodis/Tasos Katopodis

A feleségétől függ Joe Biden? Közbelépett a kampányba a first lady – Fotó: Tasos Katopodis/Tasos Katopodis

Emellett egy, New Yorkban tartott kampányeseményen, az LMBTQ-közösség rendezvényén is Jill Biden biztatta férje támogatására az összegyűlteket.

Vezet Trump

A legfrissebb közvélemény-kutatások Donald Trump fölényét mutatják. A New York Times által megrendelt felmérés szerint Trumpot jelenleg az amerikaiak 49 százaléka, míg Bident 43 százalék támogatja.

Helyzeti előnyben Donald Trump - Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

Helyzeti előnyben Donald Trump – Fotó: Justin Sullivan/Getty Images

A The Wall Street Journal napilap felmérése 48 százalékos Trump-fölényt mutat Biden 42 százalékával szemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top