Őrizetbe vettek és bírósági felügyelet alá helyeztek Romániában egy egyetemi tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy különböző pénzösszegekért biztosított kedvező vizsgajegyet és sikeres vizsgát egy brassói magánegyetem több hallgatójának is.
Az egyetemi oktató közvetlenül a diákoktól vagy közvetítőkön keresztül vette át pénzösszegeket 2023 és 2024 között.
A Belügyminisztérium korrupcióellenes vizsgálata során amúgy 20 helyszínen – Fehér, Buzău, Dâmboviţa, Konstanca, Kovászna, Hargita, Prahova, Vrancea, Galac és Giurgiu megyében – házkutatást is végeztek. Az ügyben 8 rendőrt is vesztegetéssel vádolnak.
Pár éve egyébként a horvátországi Zágrábban volt hasonló eset, akkor a zágrábi egyetem közlekedésmérnöki karának 9 egyetemi tanárát ítélték el korrupció miatt. Az oktatók pénzt fogadtak el diákoktól, hogy átengedjék őket a vizsgákon. A zágrábi megyei bíróság akkor 6 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta nem jogerősen a 9 tanárt, illetve 4 embert, akik közvetítettek közöttük és az egyetemi hallgatók között. Sőt a tanárokat 5 évre eltiltották az oktatástól, és emellett vissza kellett fizetniük a csúszópénzt is. Az elítélt tanárok közül négynek doktori fokozata volt, egyikük a kar egykori dékánhelyettese volt. A tanárok 200-700 eurót kértek a diákoktól egy-egy sikeres vizsgáért.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock