Egy 3 éves gyerek vesztette életét a felforrósodott autóban a szlovákiai Márkusfalván – írja az ujszo.com. A helyszínre riasztott mentősök megpróbálták megmenteni az életét, az iglói kórházba szállították, ott azonban elhunyt.
Az eset részletei egyelőre tisztázatlanok. A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.
A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az autóban senki ne hagyja ott a gyerekét, sőt a háziállatát sem. Még akkor is, ha csak 20 fok körül is van a hőmérséklet a kocsiban, pillanatokon belül elviselhetetlenné válik a levegő. Akár 60-70 fok is lehet bent, a tűző napon álló autóban, ami könnyen hőgutához vezethet, még akkor is, ha csak pár percet van bezárva valaki.
Idehaza amúgy a rendőrök határozott fellépésére számíthat az, aki a bezárt kocsiban gyereket vagy kutyát hagy magára. „Aki gyereket vagy állatot az autóban hagy a nyári hőségben, ezzel életveszélynek kitéve őket, az erre számítson. Azt sem fogjuk találgatni, hogy esetlegesen megy-e a klíma a lezárt autóban, ha nem tudjuk kinyitni az ajtót, akkor az élet megóvása érdekében betörjük az ablakot” – figyelmeztetnek, hozzátéve, hogy az autó betört ablakában keletkezett kár a kocsitulajdonost terheli.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock