nlc.hu
Aktuális
Átrepült az elgázolt őz a kocsi belsején

Horrorbaleset a 6-os úton: átrepült az elgázolt őz a kocsi belsején

Súlyosan megsérült a sofőr, az állat elpusztult.
szélvédő,

Az első szélvédőn be-, a hátsó ablakon pedig kirepült az az őz, amelyet Martonfa közelében, a 6-os úton gázolt el egy sofőr – számolt be a Tények. A berobbanó üveg és az állat súlyosan megsebesítette a vezetőt. A balesetbe éppen belefutott egy arra közlekedő mentőautó, így a mentősök azonnal a sofőr segítségére siettek. A fiatal férfit vágott sérülésekkel és agyrázkódással vitték kórházba, mivel a fejét is eltalálta az ablakon átzuhanó állat.

Az őz váratlanul futott ki az útra a bokrok közül. Ugrott egyet ijedtében, amikor észrevette a kocsit, de olyan szerencsétlenül, hogy először beszakította a szélvédőt, átrepült az utastéren, majd a hátsó ablakot kitörve az útra zuhant. Elpusztult, a teste több darabra szakadt. 

Egy, a Tényeknek nyilatkozó szakértő szerint ebben az időszakban gyakran tévednek az utakra az őzek, mivel tart a párzási időszakuk. Az autósoknak ezért fokozottan kell figyelniük. “Ilyenkor ezek az állatok augusztus közepéig sokkal nagyobb területet járnak be, sokkal aktívabbak napközben. Ilyenkor megugrik az őzelütések száma. Ilyenkor az őzbakok kergetik a sutát, vagy éppen a rivális bakot, és természetesen nincsenek arra tekintettel, hogy adott esetben kergetőzés közben kereszteznek közutat vagy nem” – hívta fel a figyelmet Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

A nagyvadelütések száma a hivatalos statisztika szerint körülbelül 7500-ra tehető, és ennek körülbelül 80 százaléka őzelütés, és ennek is a nagy része ebben az időszakban történik.

Vadelütés esetén a rendőrséget kell hívni, ők értesítik majd a vadásztársaságot, akik elszállítják az állat tetemét.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top