nlc.hu
Aktuális
Dr. Schuler Zsófia gyermekorvos óbudai praxisának bezárása

Búcsúlevelet írt a népszerű óbudai gyermekorvos, végleges döntést hozott

A közkedvelt óbudai házi gyermekorvos az ország állapotáról írt leletet, praxisának bezárását bejelentő levelében.

Hamarosan bezárja praxisát egy közmegbecsülésnek örvendő óbudai házi gyermekorvos. A Vörösvári úti rendelőben még legfeljebb fél évig dolgozó doktornő, Dr. Schuler Zsófia honlapján tette közzé levelét, elárulva benne távozásának okait is. Azt írta, beadta felmondását az önkormányzatnak, így legkésőbb hat hónap múlva a praxis “bezárja kapuit”. 

„Sajnos én úgy látom, hogy évek óta rossz irányba megy az oktatás, az egészségügy, a gazdaság- és a külpolitika helyzete. A korrupció szintje magas, így egy vállalkozás sem tud jó minőségű munka és megfelelően fizetett alkalmazottak mellett fehéren működőképes maradni.

Sajnos az orvosok gazdasági és politikai megbecsültsége alacsony.

Búcsúlevelet írt a népszerű óbudai gyermekorvos, végleges döntést hozott

Nem tárgyalnak velünk, hanem utasítanak

minket, és esetenként olyan dolgokra kényszerítenek, aminek a szöges ellentéte szerepel a munkaszerződésben (pl. ügyelet)” – írta Dr. Schuler Zsófia, aki védve magát most mentálisan és fizikailag is „eltávolodna” a jelenlegi helyzettől. 

“Remélem, hogy a jövőben előáll majd egy

olyan helyzet, amiben újra közösen dolgozhatunk

a kicsik minőségi egészségügyi ellátásában” – zárja levelét az óbudai doktornő. 

Dr. Schuler még májusban tette szóvá az RTL Híradónak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) egyik döntését, nem sokkal később pedig vizsgálatot tartott rendelőjében a népegészségügyi központ – emlékeztet a SzMo.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top