Érkezik az újabb front, melynek hatására tovább hűl majd időjárásunk, így hétvégére több helyen már csak a 10-11 fokot fogja elérni a maximális hőmérséklet az előrejelzés szerint. A záporok és zivatarok mennyisége kiadós lesz a következő napokban, sőt mára már figyelmeztetést is adott ki a HungaroMet.
A 24 órás csapadékösszeg a Dunántúl nyugati megyéiben éjfélig elérheti a 20 mm-t. Délutántól éjfélig a Dunántúl déli részén, illetve később az Alföld déli részén az ég is megdörrenhet. Nyugaton egy-egy 65 km/h körüli széllökésre is van esély a nap folyamán északnyugati, északi irányból. A keleti országrészben foltokban képződött sűrű köd reggel, délelőtt megszűnik – adták ki a tájékoztatást, két vármegyére, Baranyára és Bács-Kiskunra pedig a várható zivatarok miatt figyelmeztetést adtak ki.