

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását – figyelmeztetett honlapján a Nébih. Akut kockázat nem áll fenn, valamint a határértékkel szabályozott toxikus nehézfémek esetében is negatívak az eredmények. A vizsgált halakban kimutatott arzéntartalom miatt azonban indokolt az elővigyázatosság.
Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület hívta fel a Nébih figyelmét arra, hogy a szlovák hatóság arzénszennyezettség miatt megtiltotta a Sajóból kifogott halak fogyasztását. A hatóság haladéktalanul felvette a kapcsolat a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatósággal, majd mintát vett a Sajó határhoz közeli részéből származó növényevő és ragadozó halakból toxikus nehézfémek jelenlétének vizsgálata céljából.
A Sajóból kifogott halak esetében elmondható, hogy az idősebb, növényevő egyedekben mért arzéntartalom meghaladta a tervezet szerinti határértéket. A fiatalabb, ragadozó halak mintái határértékhez közeli, vagy azt kismértékben meghaladó arzénmennyiséget tartalmaztak.
A halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, ami akut mérgezést okozna. Az arzén kis koncentrációban, de hosszan tartó bevitele azonban már egészségügyi kockázattal járhat, ezért indokolt újabb értesítésig mellőzni a Sajó halállományának étkezési célú felhasználását.
A rendelkezésre álló információk és vizsgálati eredmények alapján a Nébih ezért nem javasolja a Sajóból kifogott halak elfogyasztását.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock