nlc.hu
Aktuális
Álomotthon egy karnyújtásnyira az Újházzal

Álomotthon csupán egy karnyújtásnyira: itt mindent megtalálsz hozzá

Az otthonunk az a biztonságos kikötő, ahová jó hazatérni egy stresszes nap után, de még különlegesebb szerephez jut, amikor gyarapodik a családunk. Ez a változás indította el Puskás Petiben is a gondolatot, hogy az addig csak zenekari próbákra használt présházból szakértői segítséggel tágas, minden igényt kielégítő családi nyaralót varázsoljon.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az otthonunk a legnagyobb kincsünk. Arról a térről beszélünk, ahová hazatérünk a munka után feltöltődni, ahová hazavisszük az újszülött gyermekünket a kórházból, ahol összehívjuk a barátokat egy közösen elköltött vacsorára egy szülinapi buli keretében, sőt, az is, ahol egy hideg, esős, őszi napon, a kanapén bekuckózva a kedvenc könyvünknek hódolunk. Az otthonunk az életünk egyik legfontosabb színtere, ehhez azonban nem árt, ha olyan alapot építünk hozzá, ami a mindennapokban megbízhatóan funkcionál. Ebben pedig az Újház tökéletes partner lehet – ezt Puskás Peti is tudta, amikor úgy döntött, korábbi, főként csak zenekari próbákra és fiús elvonulásra alkalmas présházából családi nyaralót varázsol az Újház segítségével.

felújítás

Fotó: Getty Images/gpointstudio

Az Újház Magyarország egy 100%-ban magyar tulajdonú építőanyag kereskedelmi hálózat, ahol közel 30 év tapasztalata, széles termékkínálat, minőségi szolgáltatás, valamint profi, hozzáértő szaktudás egyvelegét találjuk egy helyen. Aki valaha vett már részt építkezésben, korszerűsítésben vagy lakásfelújításban, az pontosan tudja, hogy a jó szaki kincset ér, ám egy kiváló szakember is kevés, ha nem színvonalas alapanyagokkal dolgozunk. Hány, fuccsba ment tervezésről hallani, amit pont egy rosszul megválasztott burkolat, vagy például rossz szigetelés okozott!

Az Újház nemcsak a nívót hozza, de kereskedéseikben minden építőanyag megtalálható, amire házépítésnél vagy lakásfelújításnál szükség lehet. És a minden alatt tényleg mindent kell érteni: az alapoktól a tetőig – itt semmilyen alapanyagból nincs hiány, és inspiráció tekintetében is verhetetlenek.

Egy présház új élete

Akinek van saját lakása, háza, ingatlanja, az pontosan tudja, hogy mindig van mit tenni, mindig van min javítani, felújítani, megváltoztatni, főleg akkor, ha a legfontosabb dolog megváltozik az ember életében: a családi állapota.

Peti fejében is akkor érett meg a felújítás gondolata, amikor családapa lett, ugyanis szeretett volna egy második otthont kialakítani, ahová az egész család elvonulhat és élvezheti a vidék nyugalmát. A régi háznak még szigetelése sem volt korábban, a tető is több sebből vérzett, így a legfontosabb szempont az volt, hogy négyévszakossá tegye, hogy az év 365 napján használni lehessen. „Bevallom, nekem a kedvencem a téli nyaralás, és ezért fontos volt, hogy a szigetelés olyan legyen, ami kényelmes számomra, és tényleg bármilyen időszakban, időben, időjárásban le tudok jönni.

Peti szülei adták az ötletet, hogyan lehetne felújítani a helyet, otthonossá tenni, de a színész-énekes végül az Újházba ment inspirációt gyűjteni, hogy az új élet érkezésével, melyet a kis Ábel születése jelentett számukra, új életet adjanak a kissé lelakott háznak is.

Az ingatlan a szigetelés mellett egy harmadik szintet kapott, hiszen a korábbi 30 négyzetméter igencsak szűkösnek bizonyult volna számukra. Alul került kialakításra a fürdőszoba és a konyha, a középső szintre tervezték a nappalit, a tetőtér beépítésével pedig egy hálószoba is helyet kapott a megújult nyaralóban.

felújítás

Képünk csak illusztráció (Fotó: Getty Images/Martin Deja)

Megnyerő részletek

Minden helyiségben a kicsiből kellett valami nagyot csinálni. Úgy gondoltam, beépítem a teraszt, és akkor kapok egy nagy nappalit. És akkor végre lesz egy helyiség, ami szép tágas.

Két hatalmas ablak kapott helyet itt, és mivel az egész a fák szintjén lett kialakítva, olyan hatást kelt, mintha egy lombházban lenne az ember, a zöldellő ágak önmagukban is stílust adnak az egész helyiségnek. Az egyetlen hátrány ­– aminek megoldásán Peti dolgozik –, hogy ez a két ablak nem nyitható, így a szellőztetés nincs teljesen megoldva, ehhez szintén az Újháztól kért segítséget.

Ami a hálószobát illeti, itt is a méretezés jelentette a kihívást: Peti félelme ugyanis az volt, hogy az egész egy cellát idéz majd, ahová be kell kúszni. Persze végül ez is megoldódott egy kisebb teraszra nyíló ajtóval, ami szintén a zöld mezőre néz, és ezzel megnyitja az apróra szabott teret.

A fürdőszoba stílusért kiáltott, hiába a szép fehér fal, az egészre ráfért egy ráncfelvarrás. A mintás burkolat kiválasztásában az Újház még látványtervvel is készült, hogy a Puskás-Dallos család igényeire igazítsa a kissé puritán teret. A raktárból lett konyhával szintén ez volt a helyzet, a fehér falak miatt Peti úgy érezte, hogy az egész „monoton és egysíkú”, így az Újház termékmintáit vette igénybe, hogy színeket és életet leheljen a térbe. A kiskereskedelmi lánc ugyanis naprakész minden tekintetben, így a legmodernebb burkolatok is fellelhetőek kínálatukban.

Szakértői segítséggel válhatnak valóra az álmok

Megvannak azok a néhány évvel ezelőtti mémek, amik azt mondták, hogy legyél te is ilyen vagy olyan? Nos, azzal nem foghatsz mellé, ha úgy döntesz, Peti nyomdokaiba lépsz, és az Újházra voksolsz. Segítségükkel olyan életterek alakíthatóak ki – láthatóan akár egy felújítás, korszerűsítés által is – amivel új fejezet nyílhat az életedben. Hiszen merőben más életet nemcsak egy idegen városban lehet kezdeni, hanem a saját otthonunkban is, a környezetváltozás ebben is mérhető.

Ha pedig ebben partnert keresel, akkor jó helyen jársz. Az Újház számára az ügyfél az első, ezért hatalmas termékpalettájuk mellett extra szolgáltatásokat is nyújtanak, például alapanyagszámítás, 3D-látványtervezés, házhozszállítás, építőanyag raktározás, ha esetleg egy későbbi munkafolyamathoz szeretnél előre vásárolni, de nem tudod addig hol tárolni azokat.  Az pedig már csak hab a tortán, hogy felkészült eladóik mindenben kedvesen és maximális odafigyeléssel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top