Aktuális

Felbontották a lakásvásárlókkal a szerződést, amikor elfogyott az építőanyag

A felháborodott vásárlók most pertársaság létrehozását fontolgatják.

Munkaerő és építési anyag hiányára hivatkozva felmondta több vevője lakásvásárlási szerződését egy zuglói lakásépítő cég. Ennek ellenére újabb építkezésbe vágnak és a régi lakásokat is hirdetik, csak már jóval magasabb áron – írja a Világgazdaság.

Az építtető vis maiorra, vagyis előre nem látott kényszerítő körülményre hivatkozva állt el a korábbi szerződések teljesítésétől. A lap úgy tudja, az eredeti adásvételi megállapodásba belefoglalták, hogy a munkaerő és az építőanyag hiánya is vis maiornak minősül, azt viszont nem pontosították, hogy ennek milyen mértéke esetén léphet életbe a kikötés.

A felbontott szerződések helyett újat köthet bárki, aki kifizeti az újonnan megállapított vételárat, ami azonban egy kisebb lakás esetén is több millió forinttal magasabb, mint amennyiért az eredeti vevők 2-3 évvel ezelőtt szerződtek.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a lapnak kifejtette, hogy nagyon óvatosnak kell lenni azzal kapcsolatban, mit írunk alá. A vevők szerinte még ma is hajlamosak olyan szerződéseket kötni, ami számukra előnytelen, illetve az eladó részéről egyoldalú. A zuglói lakásvásárlók például aláírták, hogy szerződésbontás esetén az építtető még kötbért sem köteles fizetni. Egy ilyen szerződéssel a vevők évekig „előfinanszírozhatják” a beruházást, hogy aztán az átadás előtt bukják az ingatlant, ezért nagyon fontos, hogy a hasonló szerződéseket mindenképpen átnézze egy ügyvéd, ami itt nyilvánvalóan nem történt meg.

A Világgazdaság úgy tudja, egyre többen jelzik a szóban forgó céggel kapcsolatban, hogy felmondták a szerződésüket, illetve az ügyben pertársaság létrehozását is fontolgatják a felháborodott vevők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top