A társadalombiztosítási azonosító jelünket igazoló társadalombiztosítási kártya (taj-kártya), illetve európai egészségbiztosítási kártya ingyenes kiadását is megszüntetné a Belügyminisztérium. A dolog egy társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből derült ki – írja a Portfolio. Az
egészségügy számos területét érintő átcsoportosítás
célja, hogy a 2025-ös költségvetés előkészítése során
„megalapozzák az állami igazgatás egyes szegmenseinek pénzügyi fenntarthatóságát”.
A mindenkit sújtó áremelést „a költségvetés bevételi oldalának megerősítésével” indokolják.
A hatásvizsgálat szerint azonban a drágulásnak semmilyen hatása nem lesz a jövő évi költségvetésre.
A lényeg, hogy a taj- és az EU-s egészségbiztosítási kártyát is négyezer forintért állítanák ki a jövőben.
Az előbbinek nincsen lejárati dátuma, csak elvesztés esetén kell pótolni. Az uniós kártya viszont legfeljebb tíz évig érvényes, igaz, ezt nem kötelező kiváltani, de ha külföldre megyünk, célszerű.
Emellett drágítanának például a gyógyászati célú
tevékenységi engedélyek kiadásán, megújításán és módosításán, sőt a gyógyászati segédeszközök támogatásba való befogadásának díját is emelnék. A társadalmi egyeztetés keretében itt mondhatsz véleményt a tervről, december 17-ig.