Autó hajtott az emberek közé péntek este egy férfi a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban. Két ember meghalt – köztük egy gyerek –, 68-an megsérültek, közülük 15-en súlyosan – közölték a helyi hatóságok. Később megerősítették, hogy támadás történt, az elkövető legalább 400 métert haladt az autójával a karácsonyi vásár területén.
A rendőrség még péntek este elfogta az elkövetőt a helyszínen közvetlenül a bűncselekmény után. Az anyósülésen egy csomag volt, amiről eleinte azt feltételezték, bomba lehet, de a rendőrök nem találtak robbanószerkezetet a járműben.
Rengeteg mentőautó, rendőr és tűzoltó érkezett a helyszínre, ahol káosz és pánik uralkodott. A karácsonyi vásárt lezárták, és azt kérték az emberektől, hogy hagyják el a városközpontot.
„Vért láttunk a padlón, láttunk egymás mellett ülő embereket, akiket arany és ezüst fóliák vettek körül. És láttunk sok orvost, akik próbálták melegen tartani az embereket, és segíteni nekik a sérüléseiken” – Lars Frohmüller, az MDR német közszolgálati televízió riportere a BBC Radio 4 World Tonight című műsorában.
Nincs magyar érintett
Reiner Haseloff száz-anhalti tartományi miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt. Olaf Scholz kancellár az X mikroblog portálon részvétét fejezte ki az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak. „Velük és Magdeburg népével vagyunk” – írta.
Szijjártó Péter közölte: egyelőre nem tudni arról, hogy lenne magyar érintettje a németországi merényletnek. A külgazdasági és külügyminiszter péntek este a Facebook-oldalán azt írta: a magdeburgi tragikus merényletet követően berlini nagykövetségünk konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről. Hozzátette, ezzel egyidőben a konzuli segélyvonalra sem érkezett segítségkérés.
50 éves szaúdi orvos lehet az elkövető
Az eddigi információk szerint a férfi magányos elkövető volt, szándékosan hajtott a tömegbe, tettét egy bérelt BMW-vel hajtotta végre. Az 50 éves szaúd-arábiai orvos 2006 óta él Németországban, a Magdeburg közelében lévő Bernburgban, és a hatóságok nem ismerték mint iszlamistát. A Welt egyenesen azt írja, hogy a férfi iszlámellenes aktivistaként ismert, 2019-ben pedig több médiumban is szerepelt, hogy a szaúd-arábiai emberi jogokért folytatott küldetését hirdesse.
Állítólag idén májusban már erőszakos cselekményeket jelentette be az X-platformon. A Welt szerint a megnyilvánulásai arra utalnak, hogy egyre inkább meggyőződött arról, hogy a német biztonsági hatóságok az iszlamizmust támogatják. Azt követelte, hogy Németország határait zárják le az iszlamisták előtt, de hozzászólásai egyre zavarosabbá váltak.
Csaknem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2016. december 19-én egy teherautó Berlin belvárosában hajtott a karácsonyi vásárba, akkor tizenkét ember halt meg, egy pedig évekkel később vesztette életét a sérülései következtében. Több mint 70 ember megsérült, az Olaszországba menekült támadót a rendőrség lelőtte. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.