Újév napján tüntetők torlaszolták el a Nagykanizsa és 111 további település szemétszállítását átvevő kaposvári cég telepének kijáratát. Így tiltakoztak az ellen, hogy a helyi önkormányzati cég helyett – a MOHU döntése alapján – január elsejétől egy kaposvári cég látja el a térségben szemétszállítási feladatokat, ráadásul az új vállalatnak még elég embere sem volt a munkára.
Pénteken a MOHU még arról adott ki egy közleményt, hogy elutasítanak minden erőszakos cselekedetet, valamint elfogadhatatlannak nevezték a munkatársak megfélemlítését és a szemétszállítás akadályoztatását. Most mégis úgy tűnik, hogy váratlan fordulat következett be, és a nagykanizsai cég győzelmével ért véget a történet – írja a 24.hu.
A város polgármestere, Horváth Jácint szombaton egy Facebook-posztban azt írta:
Nagykanizsa összefogott! Nagykanizsa kiállt magáért! Nagykanizsa győzött! A kanizsai kukások hősök lettek.
A bejelentést megerősítette a helyi kukás cég, az NFV-Pannonia Cégcsoport is egy posztban: „Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy 2025. január 6-tól visszaáll a megszokott rend és a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. gyűjti a korábbi 112 településen a hulladékot”.
A MOHU egyelőre nem reagált a történtekre.
(Kiemelt kép: YouTube/Pannonia Cégcsoport)