nlc.hu
Aktuális
Az életével játszik, aki így vezet: komoly szervi károsodással is járhat az ADAC teszt szerint

Az életével játszik, aki így vezet: komoly szervi károsodással is járhat

A vastag téli öltözékben való autóvezetés nemcsak a mozgásteret korlátozza, hanem komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot is jelenthet.

Bár a jogszabályok nem tiltják kifejezetten a vastag ruházatban történő vezetést, a KRESZ szerint csak olyan állapotban lehet járművet vezetni, amely biztosítja a biztonságos közlekedést. Ennek értelmében a vastag kabát, bélelt kesztyű vagy bakancs viselése nem éppen megfelelő viselet.

Autót vezet egy nő télen

Fotó: Unsplash

Az ADAC töréstesztjén – amelyről a Pénzcentrum számolt be – , bábukat használtak egy szimulált közlekedési helyzetben, hogy bemutassák a vastag ruházat okozta veszélyeket. Egy felnőtt- és egy gyerekbábut rögzítettek a biztonsági övekkel az ülésekbe, majd 16 km/h sebességnél hirtelen lefékezték a járművet, hasonlóan egy városi koccanáshoz.

Az eredmények riasztóak voltak: mind a felnőtt, mind a gyermekbábu esetében az öv mélyen belevágott a hasba, ami súlyos belső sérüléseket, például bél- vagy májsérülést okozhat, és akár belső vérzéshez is vezethet. Az ADAC ezt megelőzően elvégzett tesztjei is hasonló veszélyekre figyelmeztettek, különösen gyerekek esetében, akiknél a kabát alatti öv rossz helyen, a has alsó részén feszült meg, nem pedig a csípőcsontnál vagy a combnál.

A Német Autóklub arra is felhívja a figyelmet, hogy a téli öltözék más darabjai, például a sapkák és sálak is ronthatják a látómezőt, míg a bélelt kesztyűk csökkenthetik a kormány megfelelő fogását. A vastag bakancsok szintén nem ideálisak, mivel nehezítik a pedálok finom kezelését.

Míg a szabályok nem írják elő konkrétan, milyen ruházatban kell vezetni, az ADAC azt javasolja, hogy kerüljük a vastag téli ruházatot a volán mögött, hogy megőrizzük mozgékonyságunkat és biztonságunkat.

Az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) a Német Általános Autóklub, Európa egyik legnagyobb autós egyesülete. Számos szolgáltatást nyújt, beleértve a közlekedési tanácsadást, autós biztosítást, műszaki segélyszolgálatot (pl. lerobbant autók esetén), és rendszeresen végez törésteszteket, valamint közlekedésbiztonsági kutatásokat. Az ADAC által végzett tesztek és kutatások gyakran szolgálnak a közlekedésbiztonság javítására irányuló ajánlások alapjául.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top