nlc.hu
Aktuális

Németh Kristóf felesége, Zita: „Erre ráment a múlt évünk”

Németh-Szikriszt Zita oroszlánrészt vállalt a gyereknevelésből és a háztartást is ő vitte, míg férje a Sztárboxra készült

Németh Kristóf és felesége, Zita is szerepeltek a Nyerő Páros Barátok közt különkiadásában, ráadásul ők lettek a végső győztesek, ami miatt másfél millió forint ütötte a markukat. A nyereményből pedig elutaztak, a Kanári-szigeteken töltöttek egy kis időt négyesben, a két kisebb fiukkal. 

„Kristóf nagyfia, Lóci nem jött velünk, egyrészt a középiskola miatt, másrészt 17 éves kamasz, ő már nem velünk akar utazni” – kezdte a beszámolót a BEST-nek Zita, aki azt is elárulta, már nagyon vágyott egy kis pihenésre a családdal töltött időre, hiszen a tavalyi évük nagyon nehéz volt.

Németh Kristóf és felesége Zita

Fotó: RTL Sajtóklub

„Én arra koccintottam, hogy könnyebb legyen az idei évünk. A 2024-es esztendő nagyon nehéz volt, Kristóf rengeteget dolgozott, a szabadidejében meg a Sztárboxra készült, a gyereknevelés és a háztartás java részét én vittem a hátamon, biztosítottam a hátteret. Erre ráment a múlt évünk. Alig láttam Kristófot, de nem csak én, a gyerekek is hiányolták, és tudom, hogy ez neki sem volt könnyű. Persze tudom, hasznunk volt belőle, nem is panaszkodom, de akkor is elbillent tavaly a mérleg nyelve, úgyhogy megbeszéltük, 2025 csendesebb, családiasabb lesz” – árulta el Zita. 

A Barátok közt egykori színésze egyébként a rapper Lmen Pralával mérkőzött meg a Sztárboxban, végül utóbbi nyert technikai KO-val. Németh Kristóf a meccs után azt nyilatkozta, nem érti, miért léptette le a bíró. „Én még most sem tudom. Szeretném majd visszanézni, mert számomra váratlan volt, hogy így lett vége. Még nagyon küzdöttem volna még. Ügyes volt, gyors volt, pontos volt. Én is igyekeztem megtenni a magamét. (…) Nekem villanásszerű volt ez a másfél menet, amit velünk történt, és én még mindig abban a káprázatban vagyok, hogy ennek vége. Nem éreztem azt, hogy problémám lenne, de természetesen a legnagyobb tisztelettel fogadom el a vezetőbíró döntését” – mondta.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top