2024 augusztus 28-án a spanyolországi Ávila egyházmegye a következőket jelentette: „Ma felnyitottuk Szent Teréz sírját, és meggyőződtünk róla, hogy a teste ugyanolyan állapotban van, mint 1914, amikor utoljára vizsgáltuk meg”. Ávilai Szent Teréz, az egyik legismertebb misztikus apáca egyébként több mint négy évszázaddal ezelőtt, 1582. október 4-én halt meg.
Egy héttel korábban, augusztus 22-én James Johnston püspök a Missouri állambeli Kansas City-St. Joseph egyházmegyében közzétett egy jelentést Wilhelmina Lancaster nővérről – a Missouri állambeli Mária, Apostolok Királynője bencés kolostor alapítójáról – aki 2019-ben halt meg, és balzsamozás vagy mesterséges tartósítás nélkül, lezáratlan fakoporsóban temették el. Négy évvel később az orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy a testén, illetve a ruházatán nem mutatkoztak a bomlás jelei.
A keresztény egyház (a katolikus és az ortodox) ezt a jelenséget romolhatatlanságnak nevezi: eszerint az isteni kegyelem eredményeképpen egyes személyek (különösen a szentek és a boldogok) holtteste – bármiféle emberi beavatkozás nélkül – csaknem érintetlen állapotban marad meg az örökkévalóságnak, vagyis teljesen vagy legalább részben elkerülik a halál utáni bomlás normális folyamatát.
Jelenleg több mint 100 ilyen szentről tudunk; habár az erősen kérdéses, hogy ezek mennyire tekinthetően valóban romolhatatlannak, ugyanis némelyik holttesten egyértelműen meglátszik az idő múlása, mások esetében pedig nyilvánvaló, hogy valamiféle kezelést – balzsamozást, viaszozást és egyebeket – azért rendszeresen végeznek rajtuk.
A katolikus apáca, a lourdes-i Mária-jelenések szemtanúja, Soubirous Szent Bernadett 1879. április 16-án halt meg, 35 éves korában. Amikor 30 évvel később, 1909-ben boldoggá avatásának előkészületeit végezték, az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírt, és döbbenten tapasztalták, hogy „az oszlás legcsekélyebb jele sem volt látható rajta, az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna”. A hivatalos vizsgálat befejezése után új ruhába öltöztették, és a vizsgálati jegyzőkönyvvel együtt cinkkoporsóba zárták. Tíz évvel később újra exhumálták, és ugyanígy nézett ki – majd 1925-ben ez ismét megismétlődött. Akkor egy nagyon könnyű viaszborítást helyeztek az arcára és a kezére. A franciaországi Nevers-ben, rendjének anyaházában egy üveg ereklyetartóban helyezték el, ahol ma is békében pihen.
Egy másik 19. századi francia apáca, az 1876-ban elhunyt Labouré Szent Katalin, aki egy misztikus vízió során személyesen a Szűzanyától kapta meg a Csodálatos Érmet, szintén romolhatatlan: ő is egy üvegszarkofágban nyugszik egy párizsi kápolnában.
5 fotó
Ugyancsak ebben a kápolnában található az Irgalmasság Leányai rend alapítójának, Szent Vince de Paulnak a szíve, de csontjai a közeli párizsi Szent Vince de Paul-kápolnában nyugszanak. Holttestét teljesen romlatlanul találták, amikor 1712-ben exhumálták. Negyedszázaddal később, szentté avatása alkalmából újra kihantolták, de a szívét és csontjait leszámítva a teste az árvíz miatt elbomlott.
Szent Cecília, a zenészek védőszentje a legkorábbi ismert romolhatatlan szent. Kr. u. 177 körül halt mártírhalált: 1599-ben exhumálták, és ugyanabban az állapotban találták, amelyben mártírhalált halt, a koporsóból pedig titokzatos és kellemes virágillat – liliom és rózsa – áradt.
Az egyébként nem ritka, hogy bódító illatok vesznek körül (vagy vettek körül) néhány romolhatatlant. Amikor 1914-ben felnyitották Ávilai Teréz sírját, a nővérek pont ugyanazt a finom aromát tapasztalták, amelyről már életében, valamint korábbi exhumálásai és testének áthelyezései során is beszámoltak. Amikor Nagy Szent Albertet két évszázaddal 1280-ban bekövetkezett halála után kihantolták, a szemtanúk hasonló mennyei illatot észleltek.
7 fotó
A barokk misztika legjelentősebb alakja, a karmelita rend megújítója, Keresztes Szent János sok évvel a halála után is illatos volt, és a teste is éppoly rugalmasnak bizonyult, mint életében. Hónapokkal halála után, amikor levágták az ujját, a seb vérezni kezdett. Akárcsak Tolentinói Szent Miklós esetében, aki 1305-ben halt meg, egy szerzetes pedig 40 évvel később levágta a karját, ám tette nem sokáig maradhatott titokban, mivel a sebek azonnal ömleni kezdett a vér.
Egyes romolhatatanok olajat is árasztanak magukból. Az egyik legjelentősebb közülük Szent Charbel Makhlouf, egy maronita szerzetes, aki 1898-ban halt meg. Négy hónappal Szent Charbel halála után testének pórusaiból „izzadságként és vérként leírt folyadék kezdett el szivárogni, amelynek határozott vérszaga volt”. Abban az időben kis ruhadarabokat áztattak a folyadékba, és ereklyeként adták oda, ami gyakran enyhítette a fájdalmat és gyógyulást hozott. 1950-ben egy második sírba helyezték, és a maradványaiból ismét folyadék kezdett szivárogni.
