nlc.hu
Aktuális
Egy vagyont kapsz most ezért a régi Nokiáért

Egy vagyont kapsz most ezért a régi Nokiáért

Ha van ilyen mobilod otthon, nagyot kaszálhatsz!
mobilok, fotó: Getty Images

A Nokia volt a 90-es évek legikonikusabb mobilgyártója. Olyan örök darabokat dobtak piacra, amelyek még ma is tökéletesen működnek. A Nokia 3310 alapvetően egy kedvezőbb árú telefon volt, ami a gyűjtök körében nem képvisel túl nagy értéket. A két évvel korábbi modell azonban ma már értékes gyűjtői darab, egy vagyont is adnak érte.

Az 1998-ban piacra dobott 8810-es modell már akkoriban is százezres tétel volt, mivel a prémiumkategória egyik első képviselője volt – írja a Promotions.hu. A 8810 a Nokia első külső antenna nélküli modellje volt, ami szintén különlegessé tette, akárcsak a lítium akkumulátor.

Manapság a ritkasága adja az értékét. Magyarországon amúgy is nagyon kevés maradt belőle, ráadásul ebből a kevésből sem túl sok maradt meg szép állapotban. A Jófogáson egy hibátlan példány 100 ezer forintba kerül, míg a Vaterán 150 ezer forintért is találhatunk belőle, az aranyszínű pedig még értékesebb – jegyzi meg a portál.

Amúgy a Nokia a kétezres évek eleji nosztalgiára rájátszva 2017-ben piacra dobta a 3310-es típusjelű mobiljának modernizált változatát. A legendás elődnél talán csak az egy generációval korábbi, 3210-es változat volt népszerűbb, a kilencvenes évek végének ez volt az első státusztelefonja, a 3310-esből azonban már jóval több fogyott világszerte. Legendás fizikai ellenálló képessége számtalan mémet ihletett, a felhasználók pedig imádták, hogy közel egy hetet is kibír az akkumulátora. Sőt kígyós játék is rajta volt, ami miatt egy időben mindenki Nokia telefont akart venni.

7 ok, amiért szerintünk a Nokia 3310 volt a mobilok királya:

1. Elég volt hetente egyszer feltölteni.

2. Nem tört szét a kijelző attól, hogy leejtettük a padlóra.

3. Nem kellett plusz tízereket költeni üvegfóliára, de fillérekért vehettünk színes Nokia 3310 hátlapot.

4. Saját csengőhangot tudtunk szerkeszteni!

5. Tehettünk rá telefondíszt.

6. Süthetett bármennyire a nap, láttuk a kijelzőt.

7. Elég volt 3 játék ahhoz, hogy órákig lekössük magunkat: a Bantumi, a Space Impact és a SNAKE.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top