A kaliforniai Sunset Boulevard végén, ahol sok kanyar után a Csendes-óceán látványa tárul az ember szeme elé, áll egy épület, ami a januári palisadesi tüzet túlélte. Ez már kisebb csoda, hiszen több ezer ingatlan esett a bozóttűzből induló katasztrófa áldozatául, ugyanakkor picit hátborzongató is, hiszen a Thelma Todd’s Sidewalk Café olyan személy nevét őrzi, akinek halála a mai napig Hollywood egyik legrejtélyesebb esete. Talán véletlen, hogy épségben maradt, vagy a sors akarta így, mert az épület olyan titkot rejt, aminek ki kell derülnie? Sajnos ezt nem tudjuk megmondani, az egész ugyanis legalább annyira titokzatos, mint maga Thelma Todd halála.
Holttest a luxusautóban
1935. december 16-án, hétfőn reggel egy fiatal nő holttestét találták a Pacific Palisades egyik garázsában parkoló Lincoln Phaeton kabriójának első ülésén. Gyémánt ékszereket viselt, kék-ezüst estélyiben és drága nerckabátban volt, arcát alvadt vér borította, látszólag úgy tűnt, hogy szén-monoxid mérgezés okozta a halálát, és a vér akkor került az arcára, amikor elájult és beverte a fejét a kormányba.
A 29 éves nő Thelma Todd színésznő volt, Hollywood egyik legfényesebb csillaga.
Halála hatalmas médiafelhajtást váltott ki, a rendőrségi nyomozás idején naponta jelentek meg róla hírek. Bizonyos tényeket tanúk is megerősítettek, de a történet nagy része a mai napig ismeretlen, az üres helyeket összeesküvés-elméletekkel és találgatásokkal töltötték ki annak ellenére, hogy természetesen rendőrségi jegyzőkönyv is készült az esetről.

Thelma Todd A máltai sólyom c. filmben, 1931. (Fotó: Warner Bros. Pictures / Collection ChristopheL via AFP)
Eszerint Todd szombat este a Trocadero klubba volt hivatalos, a barátai partijára. A bulin veszekedés tört ki közte és volt férje, Pat DiCicco között, de ennek ellenére Todd jó hangulatban távozott, és a sofőrje hajnali 4 óra körül vitte haza. A férfi vallomása szerint a nő az étterem feletti lakásához vezető lépcső alján szállt ki az autóból, de valószínűleg nem jutott be oda. Vélhetően sértődött szeretője, és üzleti partnere Ronald West filmrendező zárta ki, akivel aznap összevesztek, ezért úgy döntött, hogy az autójában tölti az éjszakát, ami a domb tetején lévő garázsban parkolt a domb tetején található fő épület mellett (ebben West elhidegült neje lakott), így a színésznőnek 270 lépcsőt kellett megmásznia. Felment, felkapcsolta az autó gyújtását, hogy a téli hajnalon nehogy kihűljön, de ittas állapotban volt, így nem gondolt a következményekre.
Kézenfekvőnek tűnt az esetet öngyilkosságként kezelni, csakhogy több mint 100 becsomagolt karácsonyi ajándékot találtak a színésznő lakásán, ráadásul Todd épp egy filmet forgatott ebben az időszakban, és rajongva szerette a munkáját, amiért a kisvárosi tanítói létet adta fel. Mindez arra utalt, hogy nem lett öngyilkos. A boncolási jegyzőkönyvet véletlen balesetre módosították, afelett pedig jótékonyan szemet hunytak – a ’30-as években ez nem volt meglepő –, hogy a színésznőnek egyébként eltört az orra, két helyen megrepedt a bordája és a torka is megsérült. Ezt aligha okozhatta az ájulás.





Furcsa véletlenek
Az árulkodó testi nyomok mellett más furcsaságok is felmerültek. A gyújtás még ment autóban, amikor Todd holttestét hétfőn megtalálták, a tankban még mindig volt üzemanyag, pedig addigra már régen ki kellett volna fogynia. Egy barátja, Mrs. Wallace Ford azt mondta a rendőrségnek, hogy beszélt Toddal vasárnap, aki elfogadta a meghívását egy bulira, de a halottkém megállapítása szerint akkor már órák óta halott lehetett. Jewel Carmen – West felesége – kijelentette az esküdtszéknek, hogy látta Toddot vasárnap egy idegen férfival, amint együtt autóztak haza a buliról, egyrészt szembe megy a sofőr vallomásával, másrészt sötétben nem nagyon láthatott be az autóba, főleg nem a dombtetőről. (Végül ájulást színlelve elkerülte a keresztkérdéseket a tanúk padján, szóval nem derült ki, igazat mondott-e.)
És akkor még ott van az az info is, amit Todd édesanyja állított: a színésznőnek annyira gyenge volt a szíve, hogy nem volt valószínű, hogy 270 lépcsőfokot megmászott volna a meredek hegyoldalban. Nem mellesleg a cipőjén sem látszott ilyesminek semmi jele.
Adja magát a kérdés: mi történhetett azon a baljóslatú éjszakán?

Thelma Todd holttestét emelik ki a nyomozók autójából (Fotó: Getty Images)
Gyanúsítottakból nincs hiány
Todd 19 évesen költözött Hollywoodba és rögtön leszerződött az egyik legnagyobb filmgyártó céggel, a Paramounttal. Néhány év alatt hatalmas karriert futott be, sokakkal ellentétben még az sem okozott törést a karrierjén, hogy időközben a némafilmekről áttért a hangosfilmekre, sőt. A szöszke naivát is hátrahagyta drámaibb szerepekért – nevet is változtatott a siker érdekében –, és ezen a téren szintén nyitott kapukat talált, mintha a csillagok állása is neki kedvezett volna. 1931-ben szerepelt a Corsair című filmben, melynek rendezője Ronald West volt, és a férfi személyében nemcsak ágyasra, hanem üzlettársra is lelt.
Todd tudta, hogy a sztárgyár nem fog rá örökké igényt tartani, ezért Westtel és annak exfeleségével közös éttermet nyitott, amire nyugdíjalapként tekintett. Keményen dolgozott a népszerűsítésén, számos interjút adott a sajtónak, lehetővé tette a helyiségek fényképezését, és beszélt a felszolgált ételek receptjeiről, az étterem pedig hamar a környékbeliek kedvence lett. Csakhogy a közös munka nem fizetődött ki: West híresen féltékeny típus volt, és hamar rá terelődött a gyilkosság után a gyanú.
1. számú gyanúsított: Ronald West
A hivatalos álláspont szerint férfi azért zárta ki Toddot a saját lakásukból, mert dühös volt rá féktelen természete miatt. West igazi vaskalapos, régi vágású filmrendező volt, Todd azonban ennél sokkal modernebb felfogást képviselt. A férfi aznap sem akarta, hogy elmenjen otthonról, ezért ultimátumot adott neki: ha nem ér haza hajnali 2-ig, kizárja. Ez meg is történt, ugyanakkor sosem tudták rábizonyítani, hogy ő gyilkolta volna meg Toddot. Egy pletyka szerint a halálos ágyán bevallotta, hogy követte az ittas színésznőt a garázsba, és bezárta, mivel nem sejtette, hogy a nő beindítja majd az autót, hogy melegen tartsa magát a hideg decemberi éjszakán. Ám az is felmerült, hogy a férfi máshol végzett Toddal, majd felcipelte a garázsba – ez magyarázná, hogyan jutott fel minden akadály ellenére a színésznő, és miért voltak rajta sérülések – és balesetnek álcázta a történteket.

Roland West az autó mellett, amiben megtalálták Thelma Todd holttestét (Fotó: Getty Images)
2. számú gyanúsított: Lucky Luciano
A férfi 1932-ben vette feleségül Thelmát, de két év után a színésznő elvált tőle. Erőszakos volt, gyakran verte őt, egy alkalommal Todd kórházba is került miatta. Emellett közismert alvilági figuraként ismerték, aki nehezen emésztette meg, hogy elhagyták. A színésznő rajta keresztül ismerkedett meg egy másik maffiózóval, Lucky Lucianóval, aki prostitúcióval, drogokkal és szerencsejátékokkal foglalkozott. Viszonyba kezdett vele, amiből újabb erőszakos kapcsolat született, de egy idő után Luciano már többet akart: illegális kaszinóként akarta használni a színésznő éttermét. A szemtanúk szerint egy nyilvános vacsorán Todd hangosan azt mondta neki: „csak a holttestemen át”, mire a férfi azt válaszolta: „ez megoldható”. Egyes feltételezések szerint a maffiavezér fizette le a rendőröket, hogy végezzenek felületes nyomozást, de előtte 10 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a színésznő fejére – erről Todd nekrológja mellett másnap az LA Times számolt be, akik azt írták, két férfit el is fogtak az ügyben. Később azonban ez a vonal teljesen elhalt, vélhetően némi kenőpénz fejében.

Charles Lucky Luciano (Fotó: AFP)
3. gyanúsított: Jewel Carmen
Carmen számlájára több olyan dolog volt írható, amiért a feltételezett gyanúsítottak közé került. Egyrészt féltékenység, hiszen a férje Todd miatt hagyta el. Ugyanakkor az sem tetszett neki, hogy amint a színésznő kapcsolatba került a maffiával, a Sidewalk Café hirtelen veszteséges lett, mert Todd Luciano beszállítóit használta, akinek túlzott árakat fizetett, és ez meglátszott a költségvetésen. Ergo, Carmen számlájára csendestársként kevesebb összeg folyt be. 1935 decemberére az egykor kedvelt étterem a csőd szélére került, Carmen pedig abban látta a megoldást, ha egyszer és mindenkorra elintézi a probléma forrását. Ez magyarázná, hogy miért az ő háza melletti garázsban találtak rá a színésznőre.
Mi az igazság?
A sok ellentmondó információ miatt a nyomozást lezárták, az összehívott esküdtszék egyhangú döntést hozott, miszerint a színésznő halála véletlen baleset volt. Toddot elhamvasztották, és a szülővárosában temették el. West még próbálkozott később azzal, hogy a Thelma Todd’s Sidewalk Café régi fényét felélessze, de a színésznő volt a hely szíve és lelke, a legenda szerint minden betérő vendéggel nagyon kedvesen viselkedett, úgyhogy halálát követően néhány hónap alatt csődbe ment az üzlet. 1938-ban Carmentől is elvált.
Az étterem egészen 2017-ig Thelma nevét viselte és egy produkciós cég irodájaként működött. Ekkor új tulajdonosa lett, aki az ikonikussá vált nevet is lecserélte.