Vitályos Eszter kormányszóvivő közösségi oldalán jelentette, hogy mégis kap 11 millió forint támogatást a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat, miután a héten ismét elutasították a kérelmüket – elemi erejű felháborodást váltva ki a döntéssel. Bár a civil kutató-mentők forráshiányra hivatkozva nem kaptak pénzt a minisztériumi alapból,

számos, sok szállal a Fideszhez köthető, civil pénzekkel eddig is szépen kistafírozott szervezet náluk jóval szerencsésebb volt.
A kutató-mentők az elutasítást követően úgy fogalmaztak:
nem tudják, mit kellene tenniük azért, hogy a munkájuk jelentősége „szemet szúrjon azon a szinten, ahol a döntések születnek”. Ugyanebből a névleg civil szerveződések támogatását szolgáló alapból például az Átölel a Pilis-Dunakanyar nevű szervezet, gyakorlatilag a Fidesz helyi kampánycsapata, 2 millió forintot kapott. Kunetz Zsombor egészségügyi szakember pedig számos szerencsés, Fidesz-közeli civil szervezet nevét tette közzé. Ezek után Vitályos Eszter, a szentendrei központú választókerület országgyűlési képviselője posztja szerint egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, így a kutató-mentőknek mégis került pénz.
Ők eredetileg 2,5 millió forintot kértek egyébként,
ránézésre jó 15 éves Mitsubishi L200-as platós terepjárójuk javítására. „Ez nemcsak egy járműről szól. Ez az emberségről, a bizalomról és a közösség védelméről szól” – írta a kormányszóvivő. Aki ezek szerint varázsos képességekkel bír: az eredetileg igényelt 2,5 milliónál nyolc és féllel többet sikerült kibűvölnie az üresnek mondott támogatási alapból, miután egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.