
A hétvégén Parajdra látogatott Nicușor Dan államfő, akit bányászati és vízügyi szakemberek és a helyi hatóságok képviselői tájékoztatták a katasztrófa részleteiről. Az elnök érkezése után több száz helybéli lakos gyűlt össze a sóbánya előtt, akik még mindig válaszokat várnak az illetékesektől. Az államfő elmondta, hogy a bánya mintegy 130 alkalmazottja kárpótlásban részesül, a turizmusból élő többi helybéli sorsáról pedig a kormány fog dönteni. Arról is beszélt, hogy szaktanulmányt kell készíteni, amelyből kiderül, hogy megmenthető-e a teljes bánya, vagy csak a turisztikai célokra használt felső szint – számolt be a foter.ro. Nicușor Dan azt üzente, hogy meg fogják keresni a vétkeseket, a lakosságot pedig nem hagyják magára a bajban.
Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) szerint a vízügyi hatóság feladata lett volna biztosítani a terepet, miközben a vízügyisek szerint az érintett terület a Salrom kizárólagos tulajdona, így nekik kellett volna elvégezni a munkálatokat. Mint a portál írja, Bogdan Ivan gazdasági miniszter pedig azt is felvetette, hogy elképzelhető, hogy egy hódcsalád felelős a katasztrófáért. Mindezt arra alapozza, hogy – értesülései szerint – a beruházásokat (elsősorban a Korond-patak medrének elterelését), amelyek megmenthették volna a bányát, egy hódcsalád jelenléte akadályozta meg. A hódok ugyanis védett állatok Európában az uniós törvények szerint, így a környezetvédelemért felelős szervek nem bocsátották ki az enged
Elárasztotta a víz a parajdi sóbányát:





Az MTI tudósítása szerint több családot is kilakoltatnak Parajdon, mert a szakemberek a sóbánya beomlásától tartanak. Az első, tíz ház kiürítéséről szóló, vasárnap délutáni bejelentés után az esti órákban már 45 háztartás lakóinak kitelepítését rendelték el a hatóságok, miután több helyen is kráterek keletkeztek a bánya tetején. Rokonoknál, egy önkormányzati tulajdonú épületben, illetve panziókban szállásolták el azokat, akiket ki kellett telepíteni a parajdi wellnessközpont közelében.
Mint ismert, a román állami tulajdonban lévő, Salrom által működtetett parajdi sóbányába a hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részlegét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is, ahol 1991-ben kezdődött meg a sókitermelés.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az itt dolgozó bányászok, hanem a településen és környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek megélhetése is függ.
Kiemelt fotó: MTI/Veres Nándor