
Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe, egy Boeing 787‑8 Dreamliner az indiai Ahmadábád repülőterén.
A légitársaság az X platformon egyelőre csak annyit közölt, hogy az Ahmadábádból a London-Gatwick repülőtérre tartó, AI171 számú járatát baleset érte, vizsgálják a történteket, és amint lehet, további részletekkel szolgálnak – számolt be az MTI.
Videón a tragédia pillanata:
Az első jelentések szerint 133 ember volt a fedélzeten, de az ANI indiai hírügynökség információi szerint összesen 242 ember tartózkodott a repülőn, míg az indiai CNN News18 csatorna 220 utasról és 12 fős személyzetről tud.
A Sky News tudósítása szerint a felszállást követően kevesebb, mint egy perccel megszakadt a kapcsolat a repülővel; amely ezt követően vészhelyzetet jelző segélyhívást adott le, de ezt követően már nem érkezett válasz az utasszállítóról, amely a Meghani Nagar nevű lakónegyedben zuhant le, a repülőtér kerítésén kívül. A helyszínen vastag fekete füst gomolyog; mentők és tűzoltóegységek vonultak a mentési munkálatokhoz és teljes erőbedobással dolgoznak. Áldozatokról, sérültekről, túlélőkről még nem érkezett hír.
Ez volt az első ilyen súlyos baleset a Boeing 787-es típusú repülőgép történetében.
India polgári légügyi minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu azt nyilatkozta, hogy „teljes a sokk, a kétségbeesés”, és személyesen felügyeli a mentési műveleteket. Az Air India vezetője, Natarajan Chandrasekaran részvétét és támogatását fejezte ki az érintettek családjainak, és létrehoztak egy vészhelyzeti tájékoztató központot.
A légi katasztrófa ügyében teljes körű nyomozás indult. A szerencsétlenség legvalószínűbb oka még nem ismert, de a műszaki meghibásodás, emberi mulasztás vagy külső behatás egyaránt szóba jöhet.
A Boeing 787-8 Dreamliner amúgy az egyik legmodernebb forgalomban lévő utasszállító repülőgép. Az Air India heti 5 járatot üzemeltet Ahmadábád és London Gatwick között, mindegyik járaton Boeing 787-8 típusú repülőgépek közlekednek.
UPDATE (12:20)
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata. Az Air India közleménye szerint a gépen 53 brit állampolgár tartózkodott.
Az időjárási és látási viszonyok tiszták voltak, amikor a repülőgép lezuhant – nyilatkozta a BBC-nek Marco Chan repülésbiztonsági szakértő. A felszíni szél gyenge volt, a látótávolság pedig 6 kilométer – derül ki a légi időjárás-előrejelzésből. Elmondása szerint nem jelentettek jelentős felhőket vagy időjárási jelenségeket, és nem volt jele viharnak vagy más olyan kedvezőtlen körülményeknek, amelyek hozzájárulhattak volna a tragédiához.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images