
Immár tíz éve annak, hogy Gombos Edina a családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. Ma már amerikai állampolgárok, és nem tervezik, hogy hazaköltöznek. Pedig a televízióktól mindig kapnak megkereséseket, erről a Tvrtkóval a Föld körül című YouTube-csatornán beszélt az Aktív egykori házigazdája.
„Nem érdekel a pénz, nem motivál… Én az alatt a 20 év alatt megéltem a mélységeit, a magasságait a hivatásomnak, azt gondolom, hogy abban minden benne volt. Én úgy köszöntem el, hogy már nem akartam ebből többet kihozni, meg tudtam, hogy nem is lehet többet kihozni, mert azért korlátokat állítottak nekem…Már nem úgy gondolkodom, hogy szeretnék valakinek valahol dolgozni, és mások mondják meg, hogy miről beszélek, mit mutatok. Én ezt élvezem a saját csatornámban, hogy önmagam lehetek, a saját témáim, saját gondolataim” – magyarázta Edina, aki saját YouTube csatornáján rendszeresen beszámol a kinti életük fontosabb eseményeiről.
Edina azt is elárulta, hogy rendszeresen hívják a kereskedelmi csatornák, hogy családostul szerepeljen, de ő mindig nemet mond. Ettől függetlenül, már a lányát is keresték, hogy menjen szerepelni az egyik főzőműsorba.
Gombos Edina akkor és most!




